Hisszük a semmit, mert évszázadokon át megcsontosodtak a gyökerei, pusztít, öl, fertőz, hitet, félelmet követel. Felfal mindent, létünket megsemmisíti és újjáteremti, addig kínoz a félelemmel, amíg bátrak leszünk saját bilincseink rabságát elviselni. Hol van ennek a világnak a tiszta kék ege, mely alatt hosszú hajú fekete tündérek eloldozzák a gúzsba kötöttek bilincseit.

Kapcsolódó idézetek

1. Az egész élet nem más, mint egy sor be nem fejezett epizód. "Sötétben élünk, megtesszük, amit megtehetünk, odaadjuk, amit odaadhatunk. A kétely a kínszenvedésünk, és a kínszenvedés a sorsunk..." A végét, a végét de jó volna tudni... Ezért hiszünk Istenben vagy a mágiában vagy bármiben, amiben hinni lehet. Truman Capote
2. A hideg, fullasztó sötétség örökké tart, és mi egyedül vagyunk. Éljük az életünk, mert mást nem tehetünk. Érveket később gyártunk. A semmiből születünk; gyermekeket nemzünk, kik szintén kárhozottak; a semmibe merülünk. És ennyi az egész. A lét véletlenszerû. Nincs benne szabály, csak amit mi képzelünk bele, ha sokáig nézzük. Nincs értelme, csak amit mi aggatunk rá. Ezt a vitorla nélküli világot nem homályos metafizikai erők szabják. Nem Isten öli meg a gyermekeket. Nem a sors darabolja fel őket, és nem a végzet veti a kutyák elé. Hanem mi. Csak mi. Alan Moore
3. Miért lobogjon örökké életünk lángja? Nem érti, ki a földön áll, bilincsbe zárva. A sorsot kísértik - mondja -, de ugyan mivégre? Miért hajtja az embert nyughatatlan vére? Várjuk talán merengve, míg leszáll az alkonyat? Nem nyerünk egyebet, csak elveszett álmokat.
4. Hát nem volt boldogabb az ősi Semmi az új semminél, mely valaminek tudja magát? Miért kellett bágyadt mosolygásainknak önmagukra ébredniök az élet ágyán? Miért döngetünk véres ököllel, eszeveszetten olyan kapút, melynek csak egyik pántja sok ezer fekete mérföld? Dsida Jenő
5. A hiábavaló erőlködésben, hogy feloldjuk a halál misztériumát, birtokolni akarunk, magunkba szívni az életből, amennyit bírunk. Nem vesszük észre, hogy így teszünk tönkre mindent, amiről azt hisszük, szeretjük.
6. Vannak a léleknek félelmetes viharjai, amelyben ég, föld, nap, éjszaka, élet, halál, minden összekeveredik egyetlenegy rettenetes borzalomban. A valóság elveszti jelentőségét. Felfoghatatlan dolgok tiporják le az embert. A semmi viharrá változott, az égbolt elhalványult, a végtelen kiürült. Távol állunk mindentől, a halált leheljük magunkba, csillagokra szomjazunk. Victor Hugo
7. Foggal-körömmel kapaszkodunk az életbe, minden erőnkkel ragaszkodunk hozzá, mert bármennyire mondják is a filozófusok és hajtogatják a szektások az ellenkezőjét, lehet, hogy mégsem lesz utána semmi! Nem szeretnénk hinni, nem szeretnénk, de a lelkünk legmélyén tudjuk, hogy így van. Dmitry Glukhovsky
8. A félelem mélyén a semmi lappang. Nemcsak azért, mert a félelmem tárgya valamely, a jövőben bekövetkez(het)ő veszteség, azaz valaki vagy valami hiányozni fog, hanem azért is, mert a félelem maga is a semmi kettőzése. Hogy ezt teljes mélységében megértsük, gondoljunk bármire, amitől félünk... Itt van? Most jelen van? Nincs. Nem is lehet.
9. Az éjszakában van valami soha meg nem ismerhető titokzatosság. A sötétség segít elfedni a bûnt, mintha szándékosan támogatná a rosszat. A fény az éltető erőt jelenti, a sötét az életerő hiányát. Félünk a sötétségtől, és valóban mintha az életünket szívná el, akárcsak a téli napokban, amikor a Nap sugarai korán hátat fordítanak nekünk, magunkra hagyva minket a gondolatainkkal, félelmeinkkel, emberi nyomorúságunk és bûneink mocskában. Miközben a sötétség nem létezik, az csak a fény hiánya. De ha a fényben ott az élet, akkor a sötétségben ott van a halál. John Cure
10. Ahhoz, hogy túléljük ezt a világot, azokkal maradunk, akiktől függünk. Rájuk bízzuk reményeinket, félelmeinket. De mi történik, ha oda a bizalom, hová menekülünk, ha mindaz, amiben hittünk, semmivé foszlik? Amikor minden veszni látszik, a jövő kiismerhetetlen és saját létünk veszélybe kerül, csak annyit tehetünk, hogy menekülünk.