Hát nem volt boldogabb az ősi Semmi az új semminél, mely valaminek tudja magát? Miért kellett bágyadt mosolygásainknak önmagukra ébredniök az élet ágyán? Miért döngetünk véres ököllel, eszeveszetten olyan kapút, melynek csak egyik pántja sok ezer fekete mérföld?

Kapcsolódó idézetek

1. Ha vén halottnak a sírgödör szélén még egyszer megnyílhatna az ajka, valamennyi azt mondaná: - Bolondul éltem! Mert valamennyi úgy élt ezen a földön, mintha ez volna az örökkévalóság helye, s ő az elején érezte magát a végtelen időnek, úgy robotolt, verejtékezett, gyûjtött, rendezkedett, hogy az elején túl aztán jól élhessen. S egyszer csak, maga se tudja hogyan: ott fekszik a sírnál. Tehát élt, de mégse élt. S erre nem eszmélkedett előbb. Ha visszanézhetnénk a temető kapujából, bizony sokan elmondhatnánk: életünk idáig való útja nem volt egyéb, csak nyugtalanság a nyugalomért. Gárdonyi Géza
2. Hisszük a semmit, mert évszázadokon át megcsontosodtak a gyökerei, pusztít, öl, fertőz, hitet, félelmet követel. Felfal mindent, létünket megsemmisíti és újjáteremti, addig kínoz a félelemmel, amíg bátrak leszünk saját bilincseink rabságát elviselni. Hol van ennek a világnak a tiszta kék ege, mely alatt hosszú hajú fekete tündérek eloldozzák a gúzsba kötöttek bilincseit. Lakatos Menyhért
3. Amik vagyunk, amit tudunk, ami a mienk, azt szegényesnek, szürkének, elégtelennek és unalmasnak érezzük; amik nem vagyunk, amit nem tudunk, ami nem a miénk, éppen az után epekedünk irigy vággyal, amely szeretetté válik attól való félelmében, hogy gyûlöletbe csaphat át. Thomas Mann
4. Nem volna szomorú úgy feküdni a sírba, hogy egyetlen pillanatra sem tûnődtünk el rajta, miért is születtünk meg? Ki ne pattanna ki az ágyból erre a gondolatra, hogy mielőbb folytathassa a világ felfedezését és az örvendezést, amiért mindennek a részese lehet? Richard Dawkins
5. Mennyire elégedetlen tud lenni mindenki a saját életével, függetlenül attól, hogy ő a koldus helyzetben van vagy a királyfi szerepében! Egyszerûen mindig vágyunk valami más életre.
6. Az élet valójában csata. A gonosz arcátlan és erős. A szépség varázslatos, de ritka. A jóság hajlamos arra, hogy gyenge legyen. Az ostobaság gyakran pökhendi és kihívó. Magas helyeken gyakran hülyék ülnek, az értelmesek pedig lent, és az emberiség többsége boldogtalan. De ez a világ - bár olyan, amilyen - nem valami rossz illúzió, nem fantázia szüleménye, nem rémálom. Újból és újból és örökre ráébredünk erre. Nem felejthetjük el, nem tagadhatjuk le, nem szabadulhatunk meg tőle. Henry James
7. Miért roskadnánk magunkba fájdalmunkban, mikor az élet úgyis oly rövid, a halál pedig feltétlenül a boldogság kapuja, s a dicsőségé? Charlotte Bronte
8. Nem lehet egyszerûen magunk mögött hagyni a múltat, nem lehet egyszerûen becsapni az ajtót a hátunk mögött. Mert valamikor visszatér a sors és teljes hévvel kinyitja.
9. Miért ne juthatna el az emberiség a természet átalakításában odáig, hogy békéssé is tegye? Miért ne sikerülhetne az emberiségnek, ha mégoly parányi volt és lesz is, hogy egy napon elfojtsa, vagy legalábbis szabályozza a létért való versengést? S végül miért ne törölhetné el a gyilkolás törvényét? (...) Lehetséges, hogy fajunk kitart búskomorságában, őrültségében, hóbortjaiban, tébolyában és bódultságában, amíg csak el nem jön faggyal és sötétséggel a siralmas vég. Ez a világ talán gyógyíthatatlanul rossz. Én mindenesetre jól érzem magam benne. Anatole France
10. A halál nem más mint kapu az új életbe. Ma élünk és újra élni fogunk. Visszatérünk megannyi alakban.