Hogy érne véget a magány, melyet igazi fény nem látott soha, ahol nem volt egyensúly, sem nyugalmi helyzet, csak elferdült tárgyak végtelen csuszamlása, olyan égbolt alatt, amelyben nem él a reggel emléke és az este reménye?

Kapcsolódó idézetek

1. A magány föloldhatatlan jégtömb. Előbb-utóbb megérkeznek rendre a test gyötrelmei, a lélek fogvacogtató látomásai. S akkor úgyis magára marad, egyedül vergődik minden ember. S vigasztalásul még csak annyit: előbb-utóbb elcsitul a sugárzás is, és az ürességben már csak a hiánya fáj.
2. Olyan tágas és titokzatos az emberi lélek, mint a végtelen égbolt. A végtelen égbolt pedig maga a kiterjedt és rejtélyes magány. Jean-Pierre Montcassen
3. Az élet nem egyéb, csak magányos bolyongás a végtelen pillanat mélyén, ahol nem változik a fény. Samuel Beckett
4. Az életen túl nincs más, csak az emlékek nélküli sötétség, amelyből még a magány is hiányzik. Dean Ray Koontz
5. Nincsen arra elképzelhető lehetőség, hogy én valaha még szerelemmel szeretni tudjak. Az én csalódásom több volt, mint csalódás. Az rémület volt és iszony. (...) A valóságos világban csak tengődöm és lézengek, ügyefogyottan, lázadozva, keserûn, egyedül. Nagyon egyedül. Sokkal magányosabban, mintha sohasem lett volna senkim, vagy mintha lett volna valaha igazán valakim. Harsányi Kálmán
6. A magány: szenvedés, sokszorozva végtelennel. Honoré de Balzac
7. Sötét az emberélet, csupa bánat, és benne semmi, semmi meg nem állhat. Umberto Saba
8. Sötét minden, mint szürkületkor egy borús napon, csak egy kevés fény dereng, hogy lássam, nincs semmi látnivaló. Én pedig ott rohanok úttalan utakon a homályban, és csak keresek, keresek, keresek valamit, egyre kétségbeesettebben. Ahogy múlik az idő, próbálok gyorsabban futni, de ettől csak még ügyetlenebbül csetlek-botlok... Aztán mindig eljön az az álombéli pillanat - és hiába érzem, hogy közeledik, mégse tudok soha felébredni, mielőtt utolérne -, amikor már nem emlékszem rá, mit is keresek. Amikor rájövök, hogy nincs is itt mit keresnem, hogy nem fogok találni semmit, hogy soha nem is létezett semmi más, csak ez a kietlen, kihalt erdő, és soha nem lesz semmi más... semmi, de semmi. Stephenie Meyer
9. Soha semmi sem ér föl a virágban álló fák, a tünékeny nappali vilá­gosság, a szél és a halál szakadatlan ciklusa szertartásos makacsságával. Jean Baudrillard
10. Ha ebben a világban nem nyilvánulna meg az isteni akarat, akkor ez azt jelentené, hogy mi, emberek önmagunkra vagyunk hagyatva, és a létezésünk minden értelem nélkül való, és nincs semmi ok, hogy folytassuk azt... ez azt jelentené, hogy teljesen egyedül vagyunk, és nincs, aki gondoskodjon rólunk. Ez azt jelentené, hogy káoszba süllyedünk, és szemernyi remény sincs a fényre az alagút végén... egy ilyen világban rettenetes élni. Egy ilyen világban lehetetlen élni. Dmitry Glukhovsky