Ugrás a tartalomra
Hogy mitől leszünk emberek? Ez nem egy olyan dolog, amit be lehet programozni. Nem teheted egy chipbe. Az a dolog az emberi szív ereje. Ez a különbség az emberek és a gépek között.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek kódjába nem nyúlhatsz bele. Nem játszik az átprogramozás. Kemény meló az összeegyeztetés, de nincs más megoldás. Csak bírja el a rendszer.
Földvári-Oláh Csaba
-
A tudomány és a technológia az, ami az embert a többi élőlénytől megkülönbözteti. A tudománytól leszünk emberibbek - de ezzel még nem mondtam, hogy jobbak, csak azt: emberibbek.
Teller Ede
-
Az ember nem mindig tudja egyszerûen kimondani azt, amit gondol. A szíve az akadály és a gondolatai. Ettől vagyunk emberek.
-
Két gép – vagy egymillió gép – összekapcsolódhat, egyesülhet, majd ismét szétválhat, vagy akár egyszerre is megtehetik mindkettőt: eggyé válhatnak és elkülönülhetnek. Az emberek ezt szerelemnek nevezik, de a mi biológiai képességünk múlékony és megbízhatatlan.
Ray Kurzweil
-
Az emberek nem készülékek. Egy gépben az a tény, hogy bármely pillanatban kihajítható, nem tudatosul, és ettől az még pontosan ugyanúgy mûködik, mint az a gép, amelynek az idők végezetéig bérelt helye van a gyárban. Az emberek magatartására viszont nagyon is hatással van az, ha tudatosul bennük a kiszolgáltatottságuk.
Joris Luyendijk
-
Nem lehet az embert géppel pótolni.
Mihail Solohov
-
Az intelligens mûködéshez egyáltalán nem kell test. Az intelligencia szoftveres dolog. Kell egy hardver, amellyel futtatjuk, de alapvetően szoftveres. Sőt nekünk épp azért is olyan nehéz felfogni, hogy mi mindenre is képes a mesterséges intelligencia, mert az nincs bezárva egy testbe.
Szertics Gergely
-
Egy ember akkor sem gép, ha szuperintelligens. Az alapvető különbség: egy géptől azt várjuk el, hogy azt csinálja, amire készítettük, és ha nem azt csinálja, akkor minden lelkiismeretfurdalás nélkül semmisítjük meg. Ha Polgár Judittal találkoznék, és sakkozni hívnám, egyáltalán nem lepődnék meg, ha azt válaszolná, hogy most nincs kedvem sakkozni, beszélgessünk inkább a költészetről. Ha az autóm azt válaszolná a slusszkulcs elforgatására, hogy semmi kedvem elvinni téged a körösztanyádhoz, beszélgessünk inkább, azonnal vinném a szerelőhöz, és ha az nem tudja megjavítani, akkor megsemmisíteném, vagy alkatrészenként értékesíteném, mert nekem így nem kell. Holott ezzel éppen azt bizonyítaná, hogy valóban intelligens, emberi értelemben.
Mérő László
-
Azt gondolná az ember, hogy a dolog könnyebbik része kitalálni, hogy a felhasználó mit vár el egy számítógépes rendszertől. Pedig a probléma lényege pont abban az ellentétben rejtőzik, ami a programok korrekt megtervezettsége, rugalmatlansága, valamint az emberek megjósolhatatlan viselkedése és munkastílusa között feszül.
-
Az ember (...) azért tarthatja kézben saját jövendőjét, mert az agy sok vonatkozásban hasonló egy újonnan szerkesztett géphez: a számítógéphez. A számítógép is szerkezet, mint annyi más konstrukció, de hogy mit képes elvégezni, az nem csupán a nyers váztól, hanem finom elektronikus vagy mágneses szerkezetétől is függ, amelyet programozással megváltoztathatunk.
Szent-Györgyi Albert