Idegenek megnevetik Drága magyar szónkat, Idegentől kéregetjük Kenyerünket, sónkat. Magyar kezek szántogatnak, Régi rögön új uraknak, Néped hegye-völgyén. Más arat, hol mi vetettünk: Jövevények, szolgák lettünk Úr-apáink földjén.

Kapcsolódó idézetek

1. Magyariak esztendeit megszámolttá teszik azok, akik nyelve ellen törnek! Ne csak ti tanuljátok meg az övékét, hanem ha igazában jószándékkal jöttek ide magyar kenyérre, akkor tudják a kötelességüket: nekik kell megtanulni a mi beszédünket.
2. Jaj az egész nemzetnek, harcos magyari ősök ivadékainak, ha kihalásra ítéltettünk. Koppány meg a többi után minket is kipusztítanak, nem fegyverrel, hanem annál sokkal rosszabbat tesznek: magyariak lelkét lopják meg lassan, alattomosan. Hosszú, kínos haldoklásra akarnak kárhoztatni.
3. Nap, hold süssön, rosszra jót is Érjünk, béke, harc között: Szekerünk, a rozzant vén föld Velünk így-úgy eldöcög. Tompa László
4. Neve: szolgálj és ne láss bért. Neve: adj pénzt és ne tudd mért. Neve: halj meg más javáért. Neve szégyen, neve átok: Ezzé lett magyar hazátok. Vörösmarty Mihály
5. Magyarnak születtem. Szeretem e földet Büszke szegénységben, bús gyönyörrel én; Más nemzet gyermeke gúnyos nyelvet ölthet, - Nincs hivatás, szentebb, e föld kerekén! Boldogabb nép sarja kicsinyelve szánhat, - Ezt a csodás érzést hogy is értené! Óh de honszerelmem gyûlöletre lázad, Ha rút árulás tör idegen felé... Sajó Sándor
6. Hegyet, követ víz rongál, embereket szó rongál.
7. S bár ugyanaz ismétlődik száz meg száz éve régen, Mi ébresztő kiáltás helyett suttogunk csak a szélben. Megmondom én, hogyan lehet, hogy magyarként éljük a jövőt: Ameddig azok döntik, mi ültetjük addig a fenyőt. Ismerős Arcok
8. Ha bárki betör (magyar földre), tiltakozunk ellene, fölemeljük óvó szavunkat és apellálunk a világ mûvelt népeinek ítéletére, de fegyvert nem szegezünk ellenük. Károlyi Mihály
9. Rettegvén, társaim, a csendet, Mely szült és ránk szakad megint, Beszélünk, szüntelen beszélünk, Daráljuk monológjaink, De nincsen lélek, hogy megértsen, Sehol a földön és egen. Egy verset mondunk, olyan hangon, Mely magunknak is idegen. Székely János
10. Ahogy az erdeinket pusztítják Úgy pusztul vele a népünk S mikor az utolsó fát kidöntik Akkor lesz nekünk is végünk. (...) Megmondom én, hogyan lehet Hogy magyarként éljük a jövőt: Ameddig azok döntik Mi ültetjük addig a fenyőt. Ismerős Arcok