Nap, hold süssön, rosszra jót is Érjünk, béke, harc között: Szekerünk, a rozzant vén föld Velünk így-úgy eldöcög.

Kapcsolódó idézetek

1. Repeszd, porlaszd zord kérgemet, szeretet, égi láng, Hadd legyek termő lágy talaj, s borítson lomb, virág.
2. Oh, remélj, remélj egy jobb hazát! S benne az erény diadalát: Mert különben sorsod és e föld Isten ellen zúgolódni költ. Arany János
3. Ha ezt a létet összetörted, Majd támad más a rom felett. E föld ölén fakad, mi boldogíthat, S e nap ragyogja itt be kínjainkat; Ha már ledobtam ezt a terhet, Legyen, mi lesz, s ahogy lehet. Johann Wolfgang von Goethe
4. Kapcsold le hiú szárnyaid. Maradj a földön, s békülj meg vele. Éld életed, ahogy lehet. Ne szidd! Volt tavasza. Lesz ősze és tele. A föld színén néha ragyog a nap, Örülj te is. Sütkérezz, árva rög, Míg egyszer majd a sok hû föld-darab Lágy testvérszóval föléd dübörög. Tóth Árpád
5. A nap csak úgy süt az igaziakra és gonoszakra, a hold csak olyan kellemesen szolgálja az öreg embereket, és csak olyan gyûlöletes a szerelmeseknek, a búzamezők csak úgy termik a kenyeret, a vizek csak úgy ringatják a hajókat. Móra Ferenc
6. Legyen bár a Földön viszály, szomorúság, fájdalom, gyûlölet, mégis élvezzük az életet, ha van, aki szeret. Mert megtanulhattuk tőletek, hogy milyen öröm a szeretet, s ez meggyógyít minden sebet.
7. Szúrok és bántok, s te kikötőt adsz e zavart tengernek, míg engem elér a szárazföld-nyugalom, foglak; te ily hajótöröttségbe ne rekedj; jó veled, jó melletted. Sohonyai Attila
8. Ne várd, hogy a külvilági események tegyenek boldoggá. Ha süt a nap, jó, ha eső zuhog, rossz; ha virágzik, jó, ha hervad, rossz; ha szeret, jó, ha nem szeret, nagyon rossz; ha nyerek, jó, ha vesztek, kétségbeejtően rossz - így élünk. És sajnos ritkán süt a nap, a virág hamar hervad, ritkán nyerek, és az, hogy szeressenek, a legnagyobb hiánycikk manapság. Müller Péter
9. Süt a nap, nehogy szomorú légy, Ez lehetne százszor is rosszabb. Süt a nap, kicsit nevet az ég, Még gyönyörû dolgokat hozhat.
10. Földi szó nem dúlná szét boldogságunk, A ránkviharzó tenger dühe sem, Hegyek csúcsába kapaszkodna vágyunk, S ha közénk dőlne lángolón a menny, A csillagok közt vetnénk meg a lábunk. Elizabeth Barrett Browning