Ugrás a tartalomra
Ifjú koromban minden kérdésre tudni véltem a választ. A világ szép volt, és egyszerû, én pedig végtelenül ostoba.
Kapcsolódó idézetek
-
Ó, tudom, hogy ostobaság! Tudom, hogy csak egy kisfiú, ráadásul buta kisfiú, de ha velem van, én is csak kislánynak érzem magam. Mintha két szerelmes kamasz lennénk, akik nem félnek semmitől. Úgy érzem, miénk a világ. El vagyok varázsolva. Szerelmes vagyok.
Philippa Gregory
-
Amikor fiatal voltam, mindent látni akartam. Azt gondoltam: "Hogy is halhatnék meg anélkül, hogy lássam ennek a világnak minden centiméterét?"
Leonardo DiCaprio
-
Ifjuságom - minden, minden oda van,
Körülnézek egy vigaszért - hasztalan!
A mik engem az élethez kötöttek:
Mind széttépve szálai az örömnek.
Tóth Kálmán
-
Én kiskoromban szentül hittem, hogy a felnőttek mindenhatóak. Biztos voltam benne, hogy bármit el tudnak intézni. Föl sem merült bennem, hogy ne így lenne. Azt hittem, hogy ha felnő az ember, akkor automatikusan tudni fogja, hogy mi a teendő egy adott helyzetben. Ha tudtam volna, hogy az egész csak kétségbeesett improvizálás, nem sietek ennyire a felnövéssel.
Bill Watterson
-
Gyerekkoromban biztos voltam benne, hogy kivételes vagyok. Aztán fiatalemberként meggyőződtem róla, hogy ha nem is kivételes, de legalább valami korábban ismeretlen csodálatos és bonyolult keveréke vagyok. De az évek során legalább a felét megértettem azoknak az ellentmondásoknak, amelyek a bonyolult mivoltomat alkották. Ami maradt, arról kiderült, vagy megoldhatatlan számomra, vagy, ami még valószínûbb, nincs is megoldása. Egyszerûen csak jelentéktelen zsákutcák.
Sebastian Charles Faulks
-
Fiatal volt, majd kicsattant az élettől, és ezt maga is jól tudta. Bizonyára ezért kacagott. Mert olyan jó fiatalnak és szépnek lenni, és a halálról fecsegni ostobaságokat.
-
Azelőtt mindig könnyen és biztos kézzel tudtam dönteni; rájöttem, hogy ez azért van, mert az ifjúságunkban a kérdés mindig ez: a jobbat vagy a kevésbé jót választom-e. Most már csak két rossz közt választhatok, ezért olyan nehéz a döntés.
Örkény István
-
Az emberi élet szánalmasan rövid ahhoz, hogy az ember felismerje, mi érdekli valóban. Ifjúkorban bûnös könnyelmûséggel tékozoljuk az időt.
-
Gyermekkoromban anyám azt mondta, hogy minden problémára van megoldás. Eddig ebben a hitben éltem az életem. De most ez a mondás csak üres aforizmának tûnik, hamis optimizmusnak, ami a gyakorlatban nem állja meg a helyét.
Michelle Richmond
-
Az ember nagyon ostoba állat, ennyire egyszerû az egész. Képtelenek vagyunk a jövő tavasznál vagy a következő születésnél előbbre gondolkodni. Ezért pusztul el minden.
Maja Lunde