Ugrás a tartalomra
Igen nehéz megállapítani azt a határt, amelynél bizonyos szavak és cselekedetek elvesztik ártatlan jellegüket és közönséges sértéssé fajulnak. A sértés érzés dolga. Függ főleg attól, hogy a sértett mily társadalmi környezetben él és mennyire érzékeny. Azzal a kitétellel: "ez nem sértés!" legyünk óvatosak, mert ez mindig az egyéntől függ. Az egyik nyugodtan elfogad vaskos gorombaságokat anélkül, hogy sértve érezné magát. A másik már egy élesebben kiejtett ellentmondást célzó indulatszótól érzi magát megsértve. Ez nézet, felfogás és temperamentum dolga.
Kapcsolódó idézetek
-
Rosszul teszed, ha megsértődsz, amikor megtudod, hogy a hátad mögött becsmérelnek. Ha negatívan fogadsz bármi effélét, te magad rombolod le a lelki békédet. Az ember maga felel magáért, a fájdalmaiért. A sértéseket úgy kell tudomásul venni, mint a szellőt, amely elleng mögöttünk. Másképpen szólva, félre kell söpörni az emberek durvaságait. Hogy érzünk-e fájdalmat, szenvedést bizonyos helyzetekben, ez leginkább attól függ, miképpen viszonyulunk az adott körülményekhez. Sokat számít, hogy nem vagyunk-e túl érzékenyek, nem vesszük-e túl komolyan a dolgokat.
Tendzin Gjaco
-
Akármilyen súlyos is a sértés, nem a sértett dolga a megtorlás. Elégtételt csak úgy kaphatunk, ha kifogástalanul viselkedünk minden helyzetben még a legközönségesebbekkel szemben is.
Tar Károly
-
A nyílt, egyenes beszéd nem azt jelenti, hogy minden önkontroll nélkül tüstént a másik arcába vágjuk mindazt, ami első pillanatban a lelkünkbe tolul. Olykor ajánlatos a nyelvet fékezni, mérlegelni: az igazság vagy csak a puszta indulat késztet-e arra, hogy gátlás nélkül nyilvánuljunk meg. A sértő fogalmazás nem őszinteségünk, hanem bárdolatlanságunk jele.
Jókai Anna
-
Senki sem képes megállapítani, mi számít még egyszerû szeszélynek, ártalmatlan különcségnek, és honnan kezdve lesz valami másokra is ártalmas dologgá? Egyáltalán van-e ilyen határ? Ha pedig azt mondjuk, hogy ez "személytől, kortól, embertől függ", azt is mondtuk: mindenkinél máshol van a határ. Más élőhelyen, más kultúrában, más korban elmosódnak a határok... Ezzel sok veszedelmet szabadítunk magunkra, és a célt: hogy világos határvonalat húzzunk a bolond és a normális, az ártalmatlan és az ártalmas, az eltûrhető és a már el nem tûrhető közé.
Nemere István
-
Az erőszak kifejezés egy közmegegyezésen alapuló fogalom, amit néhány károkozásra használunk, míg másokra nem - gyakran attól függően, hogy az adott károkozást mennyire tartjuk normálisnak a társadalmunkban.
-
Az illemben nincs és nem is lehet mereven értelmezhető szabály. Az illemszabályok átértékelése, átalakítása, megújítása mindannyiunk érzésgazdagságából adódik, ha a saját személyünkről a másokkal szembeni viszonyunkban elfogulatlanul tudunk ítélkezni. A változó világban mi magunk és viselkedésünk is akaratunktól függetlenül állandóan változik. Ha nem teszünk semmi olyat, amit másoknál látva elítélünk vagy magunkra nézve sértőnek tartunk, az illemszabályok aprólékos ismerete nélkül is megközelítőleg helyesen és szépen viselkedünk.
Tar Károly
-
Mindenki a saját ízléséből indul ki. (...) Honnan vesszük magunknak a bátorságot, hogy kijelentsük, ez jó vagy rossz? Hiszen ami az egyiknek jó, az a másiknak rossz lehet.
Jókai Anna
-
Minél súlyosabb a minket ért sérelem, annál valószínûbb, hogy spontán reagálunk ahelyett, hogy átgondolt választ adnánk - vagyis úgy viselkedünk a bántalmazóinkkal, ahogy azt az érzéseink diktálják, nem pedig úgy, ahogy kellene.
-
Rendkívüli értékeket tulajdonítok annak, amikor megengedhetem magamnak, hogy megértsek másokat. Ez a kinyilatkoztatásszerû megjegyzés bizonyára furcsának tetszik. Meg kell-e engednem magamnak? Úgy vélem, igen. A másoktól hallott megjegyzések zömét inkább értékeljük vagy megítéljük, mintsem megértjük. Amikor valaki egy érzelmet, hozzászólást vagy védekezést fejt ki, szinte azonnal úgy reagálunk, hogy igaz, butaság, képtelenség, érthetetlen, inkorrekt, kellemetlen. Nagyon ritkán engedhetjük meg magunknak, hogy precízen megértsük, mit is jelent a másik számára az a kijelentés.
Carl Rogers
-
Nincs abszolút, végső, nincs "felelős". Ha valaki megüt egy bottal, nem a botra leszel mérges, és nem is a lendítő karra, hanem a karhoz tartozó emberre. Ha viszont egy kicsit mélyebbre tekintesz, az emberben sem találhatod meg haragod alapvető okát vagy célpontját, hiszen ő a szó szoros értelmében nem tudja, mit tesz, következésképpen pillanatnyilag magánkívül van. Kit lehet hibáztatni vagy megbüntetni? Talán a szüleire kellene haragudnunk a szörnyû bánásmód miatt, amelyben egy védtelen gyermeket részesítettek. Vagy esetleg a világra, mert hiányzik belőle az együttérzés.
Jon Kabat-Zinn