Így siratjuk a régi jó Időket, szegény, vén banyák, Kuporgva, egy-egy rongycsomó, A gyatra tûznél, mit a fák Kérge s a rőzse ingyen ád... Kora tûz korán ellobog - Szépek voltunk és ostobák! Férfi s nő: ez a sorsotok.

Kapcsolódó idézetek

1. Régi szép időket nem lehet visszahozni. Mint ahogy a jelzője is jelzi, ezek az idők régen voltak. Az új idők soha nem lehetnek olyanok, mint a régiek. Ha megpróbálnának olyanok lenni, akkor réginek és elhasználtnak tûnnének fel, olyannak, mint azok, akik visszasírják őket. Soha nem szabad a régi időket siratni. Aki a régi időket siratja, az öreg és gyászos. Daniel Glattauer
2. Unatkozók s halálra-untak, Bolondosan furcsák vagyunk, Fájdalmasak és búcsuzók S milyen furcsán nézzük magunkat S milyen furcsán néznek most minket. Csalódás-kő ránk nem zuhant S mégis sujtódottan, szédülten, Sustorgó ázott-fák a tûzben, Panasszal égünk, lángtalan. Ady Endre
3. Mint sárga levélke, ha sárba hanyatlik, Ha szél dühe tépi le ősz idején; - Ah! szép rövid életem, íme, kialszik, És sírba pihen le sok ifju remény. Dimitrie Bolintineanu
4. Van egy régi vicc: két idős hölgy üldögél egy üdülő teraszán. Azt mondja az egyik: "észrevetted, drágám, hogy itt milyen ócskán főznek?" Mire a másik: "igen, és milyen kicsi adagokat adnak!" Hát ez az! Valahogy alapvetően én is így vagyok az élettel: tele van magánnyal, nyomorúsággal, szenvedéssel, boldogtalansággal, és mégis az baj, hogy olyan gyorsan elmúlik.
5. Legjobbjaink rég elhulltanak. Holnaputánra magunktól elfogyunk. Megállj csak, mit motyogsz, öreg bolond? A sírban, hol nemzet süllyed el, Új kedvvel új ifjúság tolong, És bölcsőnek díszíti fel. Csengey Dénes
6. Én annyit sírtam már, ó, de unom! Kimarta szívem a könny, Mint vén, erezett, rossz régi rezet Zöld rozsda, lusta közöny. Karinthy Frigyes
7. Ez itt pedig magam vagyok, Régi tüzek fekete üszke S fölöttünk végzet-szél fütyöl, Szaladj tőlem, átkozz, gyülölj, Avagy légy rám ujjongva büszke. Ady Endre
8. Szeles, fázós földről, emberek, Csupa sebbel kell majd mennetek: Szinte mind maradna boldogan, Ha fölébe már a rög zuhan. Bertolt Brecht
9. Ki után ájult búval nézünk. Egy régi, kényes, édes dámát, Kegyetlen szépet siratunk, Bennünk sarjadtat: asszony-részünk. Ady Endre
10. Látom lenn a halált e szép kor magasából, mit, jaj, elértem én, a nagy út derekán, hol elhagy az ifjúság, s fegyvere eltalál. Kacagva viszi el szép rózsakoszorúmat; míg készül szőttesünk, te képzed fonalunkat, fonákunkon élő halál. Jean Cocteau