Ki után ájult búval nézünk. Egy régi, kényes, édes dámát, Kegyetlen szépet siratunk, Bennünk sarjadtat: asszony-részünk.

Ady Endre

🔮 Jövőkép 😰 Szorongás

Kapcsolódó idézetek

Hogy vágyunk valakire, azt egy édes és félelmetes erő okozza, amely hatalmasabb a szépségnél. Ráakadunk egy asszonyra, ezer meg ezer között, s mihelyt a miénk lett, nem bírjuk többé elhagyni, mindig kell nekünk, s újra meg újra megkívánjuk. Húsának a hamva az, ami ezt a gyógyíthatatlan szerelmi bajt előidézi. S még másvalami is, ami megmondhatatlan: testének a lelke. Anatole France
Búcsú! dadog e szó az ajkon, könnyben ázva, s kegyetlen félbevág szerelmet, örömöt, benne szívig hasít üdvünknek távozása, szó, mit el nem takar, csak ami már örök. Alphonse de Lamartine
A bánat: az leány. Leány: a bánat. Kosztolányi Dezső
Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent, Ami még nemrég lelkemig hatott; Mi lett belőlem? Emberek közt járó, El nem siratott, bús élő halott. Ady Endre
Látod-e, mennyit változhat kis idő alatt, úgymond, az asszony. Hol az az ártatlan leányka, akit én feleségemben imádtam? Elenyészett; van-e egy mozdulás, egy szó, egy tekintet régi formájában most benne? Eltörlötte azt a nagy világ. Szemtelen magaviselése, melyet ő szabad magatartásnak gondol, beszédje eltürhetetlen, esztelen, és azt ő elmésségnek nevezi. Erőltetett minden öltözete s viselete. Oh ismerd meg ebben a szeles dámában azt a természet szerint való leánykát. Kármán József
Egy szép asszony szivünknek angyal És ördög egyaránt lehet! Szász Károly
Mi bájol engemet, Hő lángra keblemet Ki gyújtja fel? Leány! kökény szemed, Sugár szép termeted Vonz s bájol el. Czuczor Gergely
Nagy vágy-kötelek elszakadnak, Ébrednek oktalan szerelmek S karunkon a régi örömök Lesznek bús, utálatos terhek. Ady Endre
Így siratjuk a régi jó Időket, szegény, vén banyák, Kuporgva, egy-egy rongycsomó, A gyatra tûznél, mit a fák Kérge s a rőzse ingyen ád... Kora tûz korán ellobog - Szépek voltunk és ostobák! Férfi s nő: ez a sorsotok. Francois Villon
Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni ismét, akiben elzárkózott a tünde, lágy kedvesség, aki a mezők mellett, ha sétálgattunk hárman, vidáman s komolyan lépett a könnyü sárban, aki ha rám tekintett, nem tudtam nem remegni, azt a szép, régi asszonyt szeretném nem szeretni. József Attila