Ugrás a tartalomra
Így van ez egész életünk során: legsötétebb perceinkben olyan emberek gusztusa szerint cselekszünk, akik megvetésünk tárgyai egyébkor.
Kapcsolódó idézetek
-
A mi életünkben is eljön a pillanat, amikor a túlélési ösztönünk azt súgja: határozott közönnyel kell viseltetnünk azok iránt, akik szavakkal vagy tettekkel kárt akarnak okozni nekünk.
Stéphane Garnier
-
Időről időre valamennyien csúnyán viselkedünk. Olyasmit teszünk, amit aztán kétségbeesetten szeretnénk meg nem történtté tenni. A megbánás is része - más mindennel együtt - annak, akivé válunk.
Libba Bray
-
Mások életében vendégek vagyunk, és ennek megfelelően illik viselkednünk.
-
A legsötétebb pillanatainkban, mikor lepereg előttünk az élet, rábukkannunk valamire, valamire, ami kitartásra késztet, ami tovább hajt előre.
-
Mind hajlamosak vagyunk úgy emlékezni a dolgokra, ahogy emlékezni akarunk rájuk, ami általános emberi gyöngeség, és tapasztalatom szerint a nagyok legalább annyira hajlamosak rá, mint a szerényebbek.
-
Úgy élünk a világon, hogy másokban és magunkban is gyûlöljük, megvetjük azokat a tulajdonságokat, amelyeket alantasnak, fenyegetőnek vagy haszontalannak tekintünk.
Jorge Bucay
-
Kegyetlenség, hogy az ember életében mindig vannak olyan emberek, akik elkövethetnek bármit, nem vagyunk rájuk képesek neheztelni. Összetörhetik az egész világunkat, szívünket, de mi abban vesznénk csak oda, ha bosszút állnánk.
Borsa Brown
-
Mindenkiben van szégyen. Mindig van bennünk jó és rossz, sötétség és fény. Ám ha nem jutunk dûlőre a szégyenünkkel, a küzdelmeinkkel, akkor elkezdünk abban hinni, hogy valami nagy baj van velünk - hogy selejtesek vagyunk, nem elég jók -, és ami még rosszabb: eszerint is kezdünk cselekedni. Ha igazán teljes szívvel akarunk élni, ahhoz esendőnek kell lenni. Az esendőséghez pedig meg kell birkózni a szégyennel.
Brené Brown
-
Amikor boldogtalanok vagyunk, olyan emberek társaságára vágyunk, akik hozzánk hasonlóan nyomorultul érzik magukat, annak keserédes igazolása után, hogy nem azért szenvedünk, mert elszegődött mellőlünk a szerencse, vagy mert rossz döntést hoztunk, hanem mert ez az élet rendje.
Carsten Jensen
-
Ha az emberek gyanakodnak ránk, mi is gyanakodni kezdünk rájuk.
Aldous Huxley