Ugrás a tartalomra
Igyekeztem megtenni, amit tudtam, de most megadtam magam a fejemben lévő árnyaknak. A világ szépsége megszûnt a számomra.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt hittem, immár tudom, mi a szerelem, bölcsnek véltem magam, megvigasztalódva, új szemmel néztem a világot, úgy éreztem, közelebb kerültem az élethez, és mélyebben részesülök benne. Most azonban ennek is vége lett, eltûnt a tisztaság, a vigasz, a derû, csak a vihart és a lángolást éreztem, a szívem ujjongó remegéssel megadta magát, nem érdekelte már az élet, csak arra vágyott, hogy saját tüzében hamvadjon el.
Hermann Hesse
-
Sokszor a világ, a semmi, és a nincs,
akkora terhet rak rám,
hogy elhagy a szép, a jó, a hit.
És elfogy bennem a varázs:
Sohonyai Attila
-
Minden lehetőségem megadatott, hogy kihozzak valamit az életemből, és minden lehetőséget elszalasztottam. Saját gondatlanságom és szerencsétlenségem folytán a világ eltávolodott előlem, úgyhogy teljesen logikus, hogy én is eltávolodjam tőle.
Matt Haig
-
Önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennéd tőlem, megvakítanál. Megvakítanád szívemet, lelkemet; arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a Világ szépségét.
Vavyan Fable
-
Lemondtam minden világi boldogságról - de azért fáj, hogy ennyire egyedül állok a világban!
Lenkey János
-
Azelőtt nem tudtam így örülni a világnak. Más dolgom volt, másra figyeltem. Egy emberre figyeltem, nem értem reá a világgal törődni. Aztán elvesztettem az embert, és kaptam helyette egy világot.
Márai Sándor
-
Most már tudom, hogy a lehetetlenre képtelen vagyok. A saját jellemem adottságait kimerítettem. Boldog nem vagyok, de megnyugodtam.
Galgóczi Erzsébet
-
Tudom, már elmúlt, vége a szépnek,
Szépen, lassan eltûnnek a képek,
Sebeim maradnak, nyitva a világnak,
Példát mutatva, gátat szabva a hibáknak.
Children of Distance
-
Eláraszt a reménytelenség. Egyszerûen nem látom a fényt az alagút végén. Tudom, hogy küzdenem kell a kétségbeesés ellen, de egyre nehezebb értelmet találnom bármiben is.
-
Nem látom a fényt. A fejemben, az életemen, a jövőmön sötétség ül. Már régóta tudom. Most mindennél tisztábban képes vagyok elképzelni magam magányosan, megdögölve egy csatornában. A probléma az, hogy már ahhoz sincs erőm, hogy kinevessem magam.
Kanehara Hitomi