Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Jobb, ha megszokod, hogy az élet már csak ilyen: ami tegnap megvolt, mára nincs sehol. Minden mozgásban van, semmi sem marad változatlan.

Cserna-Szabó András
💍 Feleség 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A múlt már elmúlt, tanulj belőle és hasznosítsd a tapasztalatokat, a jövő pedig az alapján változik, amit most teszel. Bárhol is vagy, bármikor is vagy, az életed mindig itt és most van. Robert Lawson
  2. Ami feldob, az el már nem kap, Az élet ilyen, de könnyen megszokod majd. Kowalsky meg a Vega
  3. A múlt nem jön vissza, a jövő pedig még nincs itt. Szóval élj minden nap úgy, mintha az lenne az utolsó. És az egyik majd az is lesz. Iris Apfel
  4. Jön egy fordulat, bekattan valami, és az ember érzi, hogy változás következik, sőt, már be is állt. (...) És többé már semmi sem lesz a régi, soha.
  5. Holnapra megváltozik a múlt, Életem, A jövő már tegnapra elavult, azt hiszem, Nem történt semmi sem, nem mozdul senki sem, A jelen most éppen így, így alakult.
  6. Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltûnhet egyszer. Robert Merle
  7. Az élet más. Sosem olyan, mint amilyennek képzeljük, és nem is olyan, mint amilyennek megéljük. (...) Ha jobbnak éljük meg, mint amilyen, akkor majd kijózanít egy váratlan pillanatban. Ha rosszabbnak, arra ébredünk, hogy az sem tart örökké. Vagy ha mégis, azt már nem érjük meg. Bolgár György
  8. Emlékeid, ha változol, Változnak benned és veled. Mi volt: egyszerre nincs sehol; Az élet mindent elfeled. Gábor Andor
  9. Meg kell tanulnod a pillanatnak élni. A múlt már elmúlt, a jövő pedig elérhetetlen. Csak a most számít. J. D. Barker
  10. Megváltozott a világ. Most minden más, mint azelőtt volt. És ez így is marad, soha többé nem térünk vissza oda, ahonnan elindulunk. Agatha Christie
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat