Ugrás a tartalomra
Kamasznak lenni annyit tesz, mint ráébredni, hogy kevésbé vagy jól, mint azt elhitették veled, és azt gondolni, hogy az élet talán nem is olyan csodálatos, mint valaha képzelted.
Kapcsolódó idézetek
-
Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy fel kell nőni a bizonytalan és nyugtalanító kihívásokhoz, le kell mondani a barátságról a felelősség kedvéért. Néha az embernek a tiszteletet kell választania, a szeretet helyett.
-
Kamaszként mindennel problémánk van, mert kívül-belül változunk. Kialakulóban van a saját szemléletünk, ehhez viszont túl sokat kell feldolgoznunk, megértenünk viszonylag rövid idő alatt. Sokszor összezavarodunk. A félelmet és a szorongást az válthatja ki, hogy nem tudunk megfelelni az érett, a szülőkről leválni képes kis felnőtt képének. Túlzottan is fontossá válik, hogy mit gondolnak rólunk mások. Racionálisan tudjuk ugyan, hogy nem várják el, hogy előbb felnőjünk, mint ahogy képesek vagyunk rá, de tudat alatt mindig meg akarunk felelni egy mások által kialakított vagy jónak gondolt nagykorú, felnőtt élet normáinak.
Kováts Laura Rozália
-
Amikor kamasz vagy, minden nap, amikor nem kapod meg azt, amit akarsz, egy örökkévalóságnak tûnik. Abban az életkorban a szíved nagyító alatt van - minden természetellenesen nagynak látszik.
-
Felnőtté válni azt jelenti, hogy vastagon befedni, elrejteni azt, ami egykoron annyira igaz volt. Tenni ezt azért, hogy vastagon befedjük, elrejtsük azt, hogy elárultuk önmagunkat, a vágyainkat, játékos, kalandos kedvünket, nevetésünket. Számûztük vagy becseréltük, áruba bocsátottuk.
Turóczi Ildikó
-
Kamaszok és ifjak megdöbbenve szembesülnek a ténnyel, hogy "a szerelem" nem maga a boldogság - még akkor sem, ha realizálódik -, hanem (a barátsággal és sok mással együtt) a létezésnek egy olyan kiterjesztett köre, amelyikben az öröm is és a fájdalom is több és intenzívebb.
Vekerdy Tamás
-
Felnőttnek lenni annyit jelent: elfelejteni, hogy mint gyermekek gyakran milyen vigasztalanok voltunk.
Heinrich Böll
-
A kamaszkort részben az teszi olyan nehézzé, hogy a tinédzser elsősorban az érzelmei, nem pedig a józan esze vezérletével reagál a világra. Ezt nem csak a felnőttek tudják, hanem a tinédzserek is. Sokszor tekintik az életüket "drámának", amely a körülményektől függően "túl elviselhetetlen" vagy "túl csodálatos".
-
Aki örömmel tekint vissza a 14 és 18 év közötti korára, abban nem bízom. Aki szeret tizenéves lenni, azzal valami nagy baj van. (...) A kamaszkor egy nehéz időszak, ami sokszor felér egy rémálommal.
Stephen King
-
Kamaszként rémisztő ráébredni, hogy az emberi élet egyszer csak véget ér. Emberek vagyunk, akik éreznek, és mindent érteni akarnak. A világot, a reakciókat, a jelent, a jövőt, a múltat, önmagukat és másokat. De miért is?
Balatoni József
-
Ahogy öregszel, úgy jössz rá, hogy az élet rövid, és egyszerûen nem férhet bele minden. Elkezdesz álmodozni azokról a dolgokról, amiket még szeretnél megélni vagy megcsinálni.
Ben Stiller