Kedvünk töltésére könnyen gurul a tallér, csak akkor verjük a fogunkhoz, mikor valami hasznos vagy szükséges beszerzésről van szó. A táncosnő ölébe gondtalanul szórjuk az aranyat, de húzzuk-halasztjuk a fizetést, mikor a munkás tart elibénk számlát, melynek kifizetését éhező család várja. Hány ember visel százfrankos kabátot és hord gyémántos gombot a botján, aki huszonöt souból megebédel! Mintha sohasem vásárolhatnánk meg eléggé drágán a hiúság élveit!

Kapcsolódó idézetek

1. Mikor a kisember fillérekben számol, Mikor a drágaság az idegekben táncol, Mikor a gazdag milliót költ: hogy éljen, S millió szegény a nincstől hal éhen, Ó lélek, ne csüggedj! Ne roskadj bele! Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed, S kérd: Uram! - Add meg a napi kenyerünket!
2. Szegény ember nem tart cselédet, Tandíjt fizetni nem szokott, És pénzt nem ad ki soha rátok: Bál, szoaré, zsúr és kokott. Szegény ember sohsem tekinti A legutolsó divatot... Nekünk ezrekbe kerül ez mind, Mért is vagyunk mi gazdagok! Heltai Jenő
3. Minden étkünk száz ember kezén megy keresztül, mire elér hozzánk. Ha így állunk hozzá az étkezéshez, talán tudatosíthatjuk, milyen szerencsések vagyunk. Shunmyo Masuno
4. Mivel az emberek félik a halált, szeretniök kell az életet. Nap mint nap ujjongva kellene örülnünk a puszta létünknek. De az ostobák feledik ezt az adományt, s élveket hajhásznak. Elmennek a gazdagságuk mellett, amely az élet maga.
5. Vannak emberek - és asszonyok is - akik túlságosan drágán kénytelenek fizetni minden örömért. Valahogy ellenük esküszik minden, pedig talán nem rosszabbak azoknál, akik büntetlenül követnek el hasonló vagy még nagyobb rosszat. Mintha egynek kéne szenvedni sok más helyett és annyit, hogy az tökéletesen elegendő legyen valamennyinek. Mika Waltari
6. Vágyódunk valami után, de vajon mihez kezdünk vele, ha megkapjuk? Hogyan tudjuk jól használni, vagy tudjuk-e egyáltalán? Mit csinálunk, ha előttünk van a vágyott pénz? Olyan ez, mint a mese, amikor kifogjuk az aranyhalat, és kívánhatunk hármat. De mi lenne, ha meg is kapnánk? Akkor lennénk igazán bajban... Zsótér Sándor
7. Bûn, hogy a koldusnak a tenyerébe vagy a kalapjába pénzt teszek. Tudom hogy bûn, mert érzem, hogy bûn. Bûnöm, hogy koldus is van az emberek között, akik mind hasonlítanak hozzám. Bûnöm, hogy amikor a pénzemet rákenem a koldusra, azt mutatom neki, mintha én más volnék mint ő, mintha különbség volna köztünk! Bûnöm, hogy fölhasználom a koldust arra, hogy jófélének képzeljem magam abban a pillanatban, mikor pénzt köpök. Bûnöm, hogy elmulasztom megköszönni a koldusnak, hogy elvette tőlem a pénzt, sőt hogy elviselem, hogy ő köszönje meg nekem a jóságot, amit olyan olcsón vásároltam tőle. Szép Ernő
8. Ez tart minket életben: hogy például szükségünk van a kádba egy csúszásgátló gumiszőnyegre. Vagy egy kuszkuszfőző edényre. Vagy új konyharuhákra. Úgyhogy nem vásárolunk meg mindent egyszerre. Eltervezzük, hogy mikor melyik boltba megyünk majd. Nézelődünk, tanakodunk. (...) Lassan, fokozatosan töltjük meg a szekrényeket és a fiókokat. Szinte egy életbe telik, hogy egy egész házat megtöltsünk a holminkkal. És ha megtelt, eltörünk valamit, hogy újat vehessünk helyette, hogy másnap is legyen dolgunk. Néha még a párunkat is elhagyjuk, hogy egy másik történetet, egy másik házat, egy másik jövőt képzelhessünk magunknak. Egy másik életet, amivel majd megint dolgunk lesz. Grégoire Delacourt
9. Nem lehetünk mind urak, s nem dukál A hûség minden úrnak. Persze látsz Hajbókolót és görnyedőt sokat, Ki boldogan cipeli szolgaláncát, Míg él - akár gazdája szamara, Csak abrakért - s ha megvénül, kidobják! Ostort a jó baromnak! Van viszont, Ki szolga-köntöst, szolga-arcot ölt, De szívét önmagának őrzi meg, S míg tetteti, hogy dolgozik uráért, Csak hízik rajta, s megtömve zsebét, Magának hódol. Ennek van esze. William Shakespeare
10. A hiúságot csak tengernyi arannyal lehet kielégíteni. Kedvteléseinkhez időre s erőre van szükség, vagy nagy odaadásra. Az aranyban mindez csírájában bennfoglaltatik, s mindezt valóra váltja. Honoré de Balzac