Kék-zöld foltok tarkítják a szívem, nagyon félek, üresség tátong a közepében, mégis élek, mindig visszajössz, de én már elfelejtenélek.

Kapcsolódó idézetek

1. Hogy untatlak. Hogy irigyelsz. Hogy élek. Hogy elunlak. Hogy félsz tőlem. Hogy nem félsz. Hogy kérni foglak. Hogy hiába kérlek. Hogy nem értesz. Hogy értlek. Félni jár belém a lélek. Fodor Ákos
2. Félek a haláltól, de nem akarom elszalasztani az életet. Félek a szerelemtől, mert olyan dolgok kapcsolódnak hozzá, amiket emberi ésszel nem lehet fölfogni: hatalmas a fénye, de az árnyéka megrémiszt. Paulo Coelho
3. Nehezen gyógyul a szív, marad egy életen. Rám tör a félelem, de nem gyógyít meg senki sem. Nehezen gyógyul a szív, marad a fájdalom. Úgy múlik, csak álmodom egy szép napon.
4. Gyûlölöm, ha jössz, mert gyûlölöm, hogy itt hagysz! Gyûlölöm, ha hozzám szólsz, gyûlölöm, ha hallgatsz! Gyûlölök már mindent, gyûlölöm, hogy így van! Gyûlölöm, hogy a szívben mindig más van, mint az agyban!
5. Mintha kihaltak volna az évszakok, megdermedt zöldben fürödnek a fák. Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok. Megkövült idő. Haláltalan világ. Nem merek élni. Lélegezni sem. Azt hiszem néha, nem is ver szívem, csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog. Rettenetes nehéz az idebenn. Hát élek, félek, alakoskodok. Bella István
6. Beteg a szívem, beteg a lelkem, nincs nyugalmam, hitem, nem érez a szívem. Hazug a mosoly az ajkamon, nem őszinte egy kacagásom, feledni tudnék, s nem tudok... beteg vagyok, nagyon beteg, talán a szívem fáj, talán a szívem halt meg. Ady Endre
7. Akkora üresség van bennem. Nem tudtam, hogy létezik ilyen üresség, és attól félek, elnyel. Stephen King
8. Tudom, mi bántja a szívedet, Add nekem most a könnyedet, Az álom lassan véget ér, A remény mindig megmarad, A lelkedben él, S mi emlékszünk majd rád, Ne félj!
9. Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad. Stephenie Meyer
10. A szomorúság vastag kérge vesz körül, szenvedek, és nem tudom elegánsan titkolni a szenvedésemet, inkább túljátszom, nem ripacskodásból, hanem velem született, eredendő hûségből. Borzasztóan félek, hogy begyógyul a sebem, hogy kialszik bennem az érzés, amely kínoz és éltet, ragaszkodom hozzá és nem engedem behegedni a sebet, vájkálok benne, hogy friss maradjon. Hevesi András