Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Két embernek lehetőségei, esélyei vannak együtt. Két különböző személyiség csap össze, pattognak a szikrák és forrnak a hormonok a szerelem laboratóriumában. Nincs elrendelt kapcsolat, esélyek vannak, jók és kevésbé jók, összefonódó szálak vannak, érzelmi egyensúly, egymásra hangolódás, megértés, együtt rezgés.

🔮 Jövőkép 🤔 Ateista gondolatok
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A szerelem egy nagy utazás, amely során rengeteget tanulunk. Kezdetben teljesen más, mint ami végül kialakul. A fiatal párok olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy szinte egymásba olvadnak. Kezük és lábuk összegabalyodik, szinte egyszerre lélegeznek. Miután megmenekültek a magánytól, szorosan egymásba kapaszkodnak, megkönnyebbülten, hogy végre találtak valakit, aki szereti őket. Az a különös az egészben, hogy ilyenkor még nem is igazán ismerik egymást, ám ezt a képzeletükkel ellensúlyozzák. Mintha mindketten egy-egy fehér táblát tartanának maguk előtt, amelyre a másik rávetíti az összes reményét és vágyát. Mivel mélyen belül bizonytalanok, feszülten figyelik a megcsappant szeretetre utaló jeleket. Később, amikor már több időt töltenek együtt, elkezdődik a valódi kapcsolat, a hosszú küzdelem, amely során a képzelet mögött megjelenik a hús és vér ember. Mindketten egyre valóságosabbak lesznek - már úgy viselkednek, amilyenek ők maguk. Idővel minden jól alakul, ha nem esnek kétségbe, elfogadják, hogy a különbözőségük miatt más dolgokat szeretnek, és tiszteletben tartják a másik önállóságát. Mindketten erősebbek lesznek és kiteljesednek. Az egészséges kapcsolatban élők ezt meg is fogalmazzák: "jobb ember vagyok mellette", "úgy érzem, vele önmagam lehetek". Steve Biddulph
  2. Két ember találkozik, ami azt jelenti, hogy két világ találkozik egymással. Ez nem egyszerû dolog, hanem nagyon is bonyolult, a legbonyolultabb a világon. Mindkét fél egy külön világ önmagában, két bonyolult, rejtelmes világ hosszú múlttal és végtelen jövővel. Kezdetben csak a két felszín találkozik. De ahogy a kapcsolat egyre meghittebb lesz, egyre mélyebb, egyre közelibb, a középpontok is elkezdenek kapcsolódni egymáshoz. Amikor a középpontok találkoznak, azt hívjuk szerelemnek. Osho
  3. A párokat ugyanazok az erők választják külön, amelyek összehozták őket. Nem a szikra, hanem az egyensúly vész el, gyakran azért, mert a környezetükben történik alapvető változás.
  4. Nem csak az lehet harmonikus, amikor két ember hasonlít egymásra. Vannak olyan jól mûködő viszonyok, ahol a férfi és a nő teljesen különböző személyiség, valami mégis összetartja őket. Tompos Kátya
  5. A szerelem különböző emberek közötti olyan törekvés, amely a különbségek kiegyenlítésére törekszik. Ezért mint törekvés, átmenetileg harmonikus lelkiállapotot eredményez, célját tekintve azonban reménytelen. Aszlányi Károly
  6. A szerelem olyan, mintha valaki szándékosan a hüvelykujjára csapná az ajtót. Fáj, belilul és borogatni kell. De intenzív érzés, erős élmény, megmarad az emberben, van mivel foglalkozni. Nem a sivár hétköznapok, amikor csak úgy telik az idő, és nincs mire várni. Durica Katarina
  7. A szerelem nem kémialabor, hanem csodás, együtt megélt pillanatok.
  8. A kölcsönös vonzalom, ami egymás felé lökte őket - az megmagyarázhatatlan. Ez nem más, mint az érintetlen, tiszta vágy. Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van, a férfi és a nő beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb hódolattal élik át. Paulo Coelho
  9. Az életben sok minden történik. Szerelem. Veszteség. A változás és a fejlődés különböző emberek életében, és néha ez az ütem nem vág egybe a másikéval. Jennette McCurdy
  10. Találkozik két ember, akik mások számára teljesen hétköznapiak, átlagosak, jelentéktelenek. De egymás számára cseppet sem azok. Mert van valami megfoghatatlan dolog, kisugárzás, varázslat, ami rendkívülivé teszi őket egymás szemében. Hogy amit a másiktól kapnak, az számukra csoda, kellemes érzés. Bármi legyen is az. Csitáry-Hock Tamás
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat