Ugrás a tartalomra
Kétlem, hogy Isten tudja, kik vagyunk. Ha ismerne, talán szeretne is minket, de valószínûleg nincs tudomása rólunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem tudjuk, hogy van Isten, de azt már sejtjük, hogy becsületére válna, ha nem volna. Mert ha csakugyan van, akkor valószínûleg nem ért a mesterségéhez.
Tar Károly
-
Talán van Isten, (...) talán nincs, de nem hiszem, hogy ez a fontos. Mindenképpen egyedül vagyunk.
Cassandra Clare
-
Azt kérditek tőlem, mi az az isten? Ha én tudnám, magam volnék az isten, mert senki sem ismeri az istent és senki sem tudja, mi az az isten, csak az isten maga.
-
Rejtély, honnan jövünk, és rejtély, hová tartunk. Talán létezik valami, de lefogadom, hogy az nem az az Isten, akiről bármelyik egyház tanítása szól.
Stephen King
-
Honnan tudhatom, ki és mi számít Isten előtt? Csakis ösztöneimtől, amelyek pedig maguk sem tudják, van-e egyáltalán Isten, mivel nem azért ösztönök, hogy bármit is tudjanak.
-
Hiszek benne, hogy van egy Isten. De nem vagyok benne biztos, hogy ő is hisz bennünk.
-
Isten nem törődik velünk. Ha létezik is, olyan, mintha nem létezne.
Luis Bunuel
-
Én most sem
tudom, hogy van-e isten.
Csak tudom, mi dolga
lenne, ha volna.
Illyés Gyula
-
Az igazság rajtunk kívül létezik, és semmi köze hozzánk. Teljesen mindegy, hogy ismerjük-e, mert soha nem lehetünk teljesen biztosak benne, hogy valóban megismertük.
-
Fogalmam sincs arról, hogy létezik-e Isten. Nem tûnik valószínûnek, de hát egy pisztráng sem tud az én létezésemről.