Kezdem érteni, milyen könnyû egy ideig emlékezni (...), és aztán milyen könnyû elfelejteni először a lényegtelennek tûnő, majd a fontosabb élményeket is. Pedig hát leginkább ezek tanúsítják, kik is vagyunk mi.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha elég sokáig élünk egy bizonyos dolog nélkül, akkor könnyen elfelejthetjük, hogy mennyire szükségünk van rá. Elfelejtjük, hogy milyen volt, elfelejtjük, hogy milyen együtt élni vele. Nem azzal, amire szükségünk van, hanem azzal, amit akarunk. Ezért olyan fontos, hogy figyelmeztessük magunkat arra, hogy emlékezzünk. Csak azért, mert tudunk élni valami nélkül, nem jelenti azt, hogy kell is.
2. Ha elég sokáig élünk egy bizonyos dolog nélkül, akkor könnyen elfelejthetjük, hogy mennyire szükségünk van rá. Elfelejtjük, hogy milyen volt, elfelejtjük, hogy milyen együtt élni vele. Nem azzal, amire szükségünk van, hanem azzal, amit akarunk. Ezért olyan fontos, hogy figyelmeztessük magunkat arra, hogy emlékezzünk. Csak azért, mert tudunk élni valami nélkül, nem jelenti azt, hogy kell is.
3. Olyan könnyû azt gondolni, hogy azoknak az embereknek, akik fontosak nekünk, valahogy felfüggesztődik az életük, ha nem vagyunk a közelükben. Hogy valójában csak akkor kelnek életre, amikor velünk vannak, és igazából nem léteznek nélkülünk.
4. Emlékezetünk folyamatosan alakul, hol ez, hol az válik fontossá, kiemeltté, más meg ezzel egyidejûleg elfelejtődik. Időlegesen.
5. Visszatekintve könnyû látni, milyenek voltunk tegnap vagy épp tíz évvel ezelőtt; mindig azt nehéz felismeri, hogy milyenek vagyunk most. Harper Lee
6. Minden emberi lény közös tévedése, hogy azt hiszi: a hozzá közel állók éppannyi fontosságot tulajdonítanak személyének, mint amennyit ő maga. Holott mások (...) gyorsan elfeledik a velünk történteket, de ha nem is feledték el, az emlék korántsem olyan súlyos jellegû, amilyennek mi képzeljük. Maurice Druon
7. Vajon miért látjuk öregkorban a mögöttünk levő életet oly rövidnek? Mert oly rövidnek tartjuk, mint az emlékezetet. Ebből pedig kihullott minden jelentéktelen és sok kellemetlen részlet, és így kevés maradt benne. Miként értelmünk egyáltalán, úgy emlékező erőnk is felette tökéletlen: a megtanultat gyakorolni, a múlton kérődzni kell, hogy a feledés mélységébe ne süllyedjen. De a jelentéktelen és kellemetlen dolgokon nem szoktunk kérődzni. A jelentéktelen dolgok száma pedig mindig szaporodik, mert sok olyan körülmény, mely eleinte jelentősnek tetszett, utóbb lassanként a számtalan ismétlődés folytán elveszíti jelentőségét. Ezért emlékezünk jobban korábbi életéveinkre, mint a későbbiekre. Minél tovább élünk, annál kevesebb esemény lesz oly fontos és jelentős előttünk, hogy utóbb kérőddzünk rajta. Pedig csak úgy őrizheti meg az emlékezetünk, különben elfeledjük. Így szalad hát időnk, mindinkább kevesebb nyomot hagyva maga után. Arthur Schopenhauer
8. Ahhoz elég erős az emlékezetünk, hogy a megpróbáltatások idején felidézzük életünk kellemes perceit és boldog óráit (ezáltal még nehezebbé téve a dolgunkat, mert van múltbéli viszonyítási alapunk a jelenhez), ahhoz viszont túlságosan gyenge, hogy világosan és részletesen emlékezzünk azokra az eseményekre, kijelentésekre és részletekre, amelyek fontosak a számunkra. Ha pedig mindenképpen emlékezni akarunk, ha agyunkba akarjuk vésni a jelen történéseit, hogy később előszedhessük őket agyunk valamelyik zugából, valami másról kell lemondanunk.
9. Az emlékezet hasonló a többszörösen exponált fényképhez. Az egyik esemény rárakódik a másikra, és lehetetlen a kettőt egymástól különválasztani. Minél idősebbek vagyunk, annál több ilyen többszörösen exponált emlékünk van. (...) Ahogy telnek az évek, gyûlnek a tapasztalataink, életünk kis történetei annál jobban eltorzulnak, és végül mindannyiunk története hamissá válik. Michelle Richmond
10. Egy másik ember mindig többet lát belőlünk, mint mi saját magunkból (...). Amiket magunknak sokszor nehezünkre esik beismerni, amit rejtegetünk magunk elől, az a hozzánk közel állóknak valamikor jóval egyértelmûbb és nyilvánvalóbb tény. Szentesi Éva