Ki kell nyitnunk a fülünket, meg kell hallgatnunk, hogyan vélekednek rólunk mások. Aki vállalja ezt, egyúttal azt is megtudja, ki képes a szemébe mondani, amit róla és a viselkedéséről gondol. Gyakran csak így válhatnak az egyén számára is hozzáférhetővé olyan személyiségvonások, amelyeket - mert szeme vakfoltjára estek - eddig nem látott.

Kapcsolódó idézetek

1. Önismereti törekvésünk nem csupán magánügy, és már csak azért sem zárkózhatunk el a többiek véleménye elől, mert szükségünk van rá. Nézetünk kiegészíti önmagunkról alkotott képünket, segít látni mindazt, ami vakfoltunkra esik. Jorge Bucay
2. Mindannyiunknak van vakfoltja. Mindnyájunkkal megesik, hogy meggondolatlanul cselekszünk, anélkül, hogy tekintettel lennénk mások érzéseire. Ám még ha alaposan meg is fontoljuk minden tettünket, akkor sem láthatjuk előre mások reakcióját.
3. A mások öröme és fájdalma mindig egy kicsit színház nekünk, páholyból nézzük, és nem gondolunk arra, hogy minket is néznek. Az érzések nemcsak belső erejükkel hatnak ránk, hanem még erősebben megnyilatkozásuk külsőségeivel is; ahhoz, hogy igazán együttérezhessünk valakivel, be kellene hunynunk a szemünket és bedugnunk a fülünket a csúnya hangok, vigyorgó arcok, ügyetlen mozdulatok, szerencsétlen pózok és ostoba megjegyzések elől. Heltai Jenő
4. Egyéni lelki alkatunk és temperamentumunk lencséjén keresztül is látunk. (...) Ha például bizonytalannak érzem magam, akkor védelmet fogok keresni; ha úgy gondolom, hogy értéktelen vagyok, akkor akaratlanul is olyan helyzeteket fogok találni, amelyek ezt igazolják. Vagyis, másképpen fogalmazva: a szemünk azt fogja látni, amit elhiszünk.
5. Úgy vagyunk megszerkesztve, hogy saját szívverésünkre nem tapaszthatjuk fülünket. Csak valaki máséra, és ebben a másban ismerhetjük fel a magunkét. Mernünk kell odahajolni. Fel kell ébrednie a vágynak, hogy odafigyeljünk a másikra. És abban a másikban megláthatom arcom.
6. Amikor önmagunkról, másokról vagy egyszerûen csak a dolgokról beszélünk, akkor az - így mondhatnók - szavakban megfogalmazott kinyilatkoztatás önmagunkról: azt akarjuk mások tudomására hozni, hogy gondolkodunk és érzünk. A többieknek lehetővé tesszük, hogy bepillantsanak a lelkünkbe.
7. Sokszor az előretöréshez vissza kell néznünk, hogy lássuk, mit is hagyunk magunk mögött. És ez ijesztő lehet, mert gyakran akadnak vakfoltok mögöttünk. Dolgok, amiket ki akarunk zárni, vagy amikről nem is sejtjük, hogy akadályoznak minket az előbbre jutásban. De csak akkor, ha hagyjuk. Előbb-utóbb el kell engednünk a múltat. Nem szabad visszanéznünk, nyitnunk kell az új dolgok felé. A változás néha jó.
8. Ha vannak problémát jelentő dolgaink, amiket meg kell oldani, jobb nem elfelejteni, hogy két fej jobb, mint egy. (...) Ha önmagamban próbálom megoldani a problémáimat, akkor lehet, hogy lesznek vakfoltjaim, ahol nem látom azt, ami teljesen nyilvánvaló lenne valaki másnak. Feldmár András
9. Amikor azt mondjuk, hogy béna vagyok, szerencsétlen vagyok, bûnös vagyok, lehetetlen alak vagyok, akkor valójában nem a saját szemünkkel, hanem mások átvett tekintetével ítéljük meg magunkat. Egy olyan embernek a szemével nézünk, aki valamikor nem fedezte föl az értékeset, a szépet bennünk, és nem tudott velünk mit kezdeni. Ez pedig nem rólunk szól, hanem róla. Ezt a látásmódot megtanultuk, és azóta is ezzel a szemmel nézzük magunkat. Amikor elhangzik tőlünk egy önmagunkat gyalázó mondat, megkérdezhetjük magunktól: vajon ezek kinek a szavai? Vagy: kinek a szájába adnánk leginkább? Ilyenkor derül ki, hogy eredetileg nem a mi szavaink, de ma már mi ismételgetjük magunknak. Pál Ferenc
10. Szükség van emberekre, akik szabadon beszélnek, de olyanokra is, akik meghallgatják őket. Szükség van az odafigyelés csendes képességére. Timothy D. Snyder