Kiáltoztam a sötétben százszor a neved, Nem jött válasz rá, és nem jött felelet. Kinyújtottam én utánad százszor a kezem, Nem találtam rád, és nem lát a szemem.

Kapcsolódó idézetek

1. Hosszú volt az este, és te nem jöttél, pedig téged vágytalak egész éjjel. Ablakodba küldtem egy kis csillagot, de a fénye sajnos hozzád már nem ért el.
2. Nem látlak én téged soha, soha, sohasem, Te sem látod, hogy érted könnyes a szemem. Nevedet hiába mondom, könnyemet hiába ontom, A harcok mezején, valahol tőled távol...
3. Várlak... és nem jössz szólítalak... és nem felelsz kereslek... és nem talállak önmagam sötétje fedi a tájat - várlak... várlak... várlak...
4. Csak várok: várok, de nem jön. De mindennap hallom, ahogy (...) szólít engem. Mégsem látom sehol. Sehol. A neve benne van a telefonomban. De nem veszi fel soha többé. Nincs módom rá, hogy újra beszélhessek vele. A nap felkel, majd lenyugszik. De ő mégsincs sehol (...). Bármit is teszek (...), nem hozza vissza. A világ megállt forogni.
5. Itt maradtam az éjszakában. Fel se tûnt, hogy milyen csend lett mostanában. Beengedtem a sötétséget, És azóta nem talállak benne téged. Esti Kornél
6. Nem hallom a hangod, nem látom az arcod, Hiába mennék utánad, nem nyílnak az ajtók. Minden olyan szürke, hiába a sok lány, Egyik sem olyan igazán, amilyen te voltál.
7. Egyedül maradtál, senki nem tudja, ki voltál, neked tudnod kell, az embered voltam én. Már hideg a kéz, a szemed nem lát, csak néz, neked tudnod kell, az embered voltam én - senki más. P. Mobil
8. Az úton ezerszer botlottam el, Soha senki nem segített fel. Tovább futni nem tudok, Érted jöttem, itt vagyok, Közelebb már nem jutok hozzád. Ismerős Arcok
9. Egyedül állok a sötétben Nem látok több fényt Az életet kellett volna megkeresnem Csak sebeket kaptam, nem reményt.
10. Már egy hónapja semmi hírem sincs felőled. (...) A két kezem közé kell fognom a fejem éjjel és nappal, üres és túlterhelt óráimban egyaránt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy valóban létezel valahol, és egy napon majd visszajössz hozzám, megérintesz a kezeddel, elsimítod a ráncaimat, a félelmeimet. (...) Tudd, hogy egész életemben várni foglak, még akkor is, ha öreg leszek, és semmire sem fogok emlékezni. Consuelo de Saint-Exupéry