Kihullnak kezemből a könyvek a világ magamra hagy mostantól hûvösebb napok jönnek szûkülő időm egyre tágasabb.

Kapcsolódó idézetek

1. Egyelőre olyan a világ, mint egy hólabda a meleg tenyérben: olvad, csöpög belőle a víz, de egyre hidegebb az ember keze, meleg mozdulatai lassulnak, egyre inkább megdermeszti a fagy. Szerhij Zsadan
2. Az idő bitangul felnagyítja az aggodalmakat.
3. Számat kitátom, hull belém a hó. Kitartó és kegyetlen, eltelít. Előbb az ujjakat, a kart, a lábat. Lassan behull egész a szívemig. Karafiáth Orsolya
4. Eljön a nap, hogy többet nem leszek, a könyvespolcon kis kötet leszek. Mi életem volt: öröm, szenvedés, sötét sorok örök csendjébe vész. Sárközi György
5. Öregszem és fáradt vagyok. Kezd fanyar lenni, ami édes, az idő szép lassan kivégez s nemsoká mindent itt hagyok. Szabó Lőrinc
6. Mit hagyok itt, nem is tudom már, Messzebb-messzebb visz minden óra. Fekete-zöld babérfák terhe Esőzik a bús távozóra: Én kifelé megyek. Ady Endre
7. A ragyogó fák a hûvös levegőben állnak, Elvesztik a színeiket, mintha elrejtenék magukat. Épp mint én, aki fél a melegségtől, Távol tartom magam mindentől, ami a remény felé vezet. Hamaszaki Ajumi
8. Nem vagyok több széthulló anyagnál, Az enyészet durván rám tipor; Elmúlok, ha napjaim lejárnak S lesz belőlem egy maroknyi por. Ábrányi Emil (ifj.)
9. Ismeretségi körünk egyre szûkül; az ember egyre magányosabb lesz.
10. Ha én elmegyek innen, velem jön a világ. Ez a világ, amit én látok, a magam szemével, a magam hangulatain keresztülszûrődve. És se esték, se hajnalok, se felhők, se szelek, se csillagok többet olyanok nem lesznek, mint most. Mert nem látom őket többé olyanoknak. Akik utánam jönnek, már nem az én világomat látják, csupán a magukét, s az én számomra az már úgyis idegen. Wass Albert