Eljön a nap, hogy többet nem leszek, a könyvespolcon kis kötet leszek. Mi életem volt: öröm, szenvedés, sötét sorok örök csendjébe vész.

Kapcsolódó idézetek

1. Könyvekre hajtom le a fejem, Mint fáradt vándor sírhalomra; Könyvek, ti bölcs és végtelen Sírok, nem adtok már nekem Vigasztalást a végtelen napokra. Juhász Gyula
2. Tûnnek az öröm' napjai, 'S bús ködbe borúl életünk, Sírunk sohajtunk utánok De semmit viszsza nem nyerhetünk. Fáy András
3. Veszett a szó világa az életemmel együtt, Élőholt lettem én. Szótlanná kényszerítve, ezerszer fejezem ki A borzalmat, mi él. Maggie Stiefvater
4. Kihullnak kezemből a könyvek a világ magamra hagy mostantól hûvösebb napok jönnek szûkülő időm egyre tágasabb. Ákos
5. Az élet fiatal. Öregedve tartammá alakul, idővé válik, búcsúvá. Mindent elvett, és már nincs mit adnia. Romain Gary
6. Letûnt a délután, a fáradt És búcsúzik az esti fény... Kietlen és sivár lelkem És meg akarok halni én.
7. Elszalad az életed, ahogy a lenyugvó nap süllyed, A halál az est egyre nyúló árnyaiként közeleg. Patrul Rinpoche
8. Egy sort sem kapok tőle, hogy megkönnyítené az életemet! Majd belehalok már; minden pillanatban azokra a szavaira kell gondolnom, amelyeknek a legjobban örültem; addig ismételgettem magamban, hogy végül már azt sem tudom, csakugyan mondta-e őket. Francois Mauriac
9. Levetettem a gyászruhámat, a szívem örökké fekete kosztümben marad. Nevetek tréfás jeleneteken, a szám szegletében azonban örökké ott bujkál a szomorúság. Lehetek büszke édesanya nappal, éjszakánként mégis távoli bolygókra utazom. Életünk, életem már soha nem lehet olyan, amilyen volt. Felhőtlenül teljes.
10. Sírok között bolyongva, megcsap Az elmúlás lehellete, Úgy érezem: én se vagyok több, Mint a fa hulló levele! Ha testileg megszûntem élni, Idők vihara elsodor, Anyagom, e csipetnyi por, Benne lehet a falevélben, Nem sejtve: éltem vagy nem éltem. Dura Máté