Ugrás a tartalomra
Kinek most sincs még háza, sose lesz,
s ki most maga van, már marad magára,
éjszaka olvas, folyton levelez,
s a ligetben bolyg, valakit keres,
mikor a lombok őszi tánca járja.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember egyedül üldögél itt esténkint, könyveket olvas vagy gondolkozik, vagy miegyebet csinál. Néha elgondolkozik, és nincs senkije, aki megmondja neki, mi igaz, mi nem. Lát valamit, de nem tudja, helyesen látja-e vagy sem. Nem fordulhat senkihez, hogy megkérdezze, látja-e ő is. Nem mondhat el semmit. Nincs, amihez mérje a dolgokat.
John Steinbeck
-
Az idő rútul bánhat azzal, aki magányos.
-
A magyar költő magányosan áll a világban, hangját csak saját népe hallja, nincs közönsége, akiben támaszra találna, nincs kiadója, ki gondját viselné.
Baumgarten Ferenc Ferdinánd
-
Aki egyedül van, Isten nélkül és parancsoló nélkül, borzalmas annak a mindennapok súlya.
Albert Camus
-
Az ember nagyon sokféleképp lehet magányos.
Fredrik Backman
-
Csak az marad magára, akinek nincs kit szeretnie.
-
A legtöbb ember, akár házas, akár nem, a lelkében egyedül van. Senkijük nincs, akivel minden érzésüket és minden gondolatukat megoszthatnák, és pontosan ez az, amit én is a legjobban hiányolok.
Anne Frank
-
Aki senkire nem meri rábízni magát, az nagyon magányos. Egyedül kell cipelnie a terheit.
-
Éjszaka senki. Nappal ezernyi idegen. És a magány annyira kézzelfogható, hogy már úgy érzem, mintha valami élő és kemény dolog lenne, ami kitölt minden sarkot és utat.
Paulo Coelho
-
Mondd, mit érlel annak a sorsa,
ki maga él, maga keres;
levesének nincs sava-borsa,
hitelt nem ád a fûszeres;
egy tört széke van, hogy begyújtson,
repedt kályháján macska ül,
ritmust lóbál az ajtókulcson,
néz, néz, s lefekszik egyedül?
József Attila