Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Kiröhögtük a gazdag olaszokat, a minőségi öltönyeiket, a festett hajukat meg a mesterséges szépségüket. Jobb volt nevetni rajtuk, mint panaszkodni amiatt, hogy soha nem hasonlíthatunk rájuk.

Borda Réka
🔮 Jövőkép 😞 Kudarc
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Kezdetben gyönyörû, amikor két ember hasonlítani kezd egymásra, nevetőgörcsben tör ki, amikor egyszerre mondják ki ugyanazt a szót, vagy amikor egy reggel éppen együtt mosnak fogat a fürdőszobában, és a tükörbe pillantva felfedezik, hogy úgy néznek ki, mint egy ikerpár, ugyanolyan színû pulóvert, ugyanolyan színû nadrágot vettek fel. (...) Nevetünk néhány öregen, akiket a tévében láttunk kempingezni, úgy néztek ki, mint két testvér, pedig házaspár voltak, hangosan és sokáig röhögünk rajtuk, hogy az idős házaspár soha ne merészkedjen a közelünkbe, és nehogy azt gondolják, hogy barátkozhatnak velünk, keveredhetnek velünk, csatlakozhatnak hozzánk, vagy olyanok leszünk, mint ők. De mi csak rosszabbak lettünk, olyanok, mint két testvér, egyforma ruhában, csak nem mosolygunk, mint azok, akik a tévében szerepelnek. Linn Skaber
  2. Ha a komédiának az a hivatása, hogy az emberek hibáit megjavítsa, nem látom be, miért volnának kiváltságos hibák. (...) Gyakran a szigorú erkölcstan legszebb nyilai sem olyan hatásosak, mint a szatíra, s a legtöbb ember számára a korholás legjobb módja az, ha lefestjük hibáikat. Nagy csapás a bûnökre, ha nevetségessé tesszük őket a világ szemében. A szemrehányásokat könnyen vesszük, azt azonban, ha kigúnyolnak, nem bírjuk elviselni; eltûrjük, hogy rossz hírünk legyen, de azt nem, hogy nevetségesek legyünk... Moliére
  3. A mai napig sincs fogalmam, miről énekelt az a két olasz nő, és nem is érdekel. Nem kell mindent kimondani. Olyan megfoghatatlan szépség áradt belőle, amit szó le nem írhat, amibe belefacsarodik a szíved. Azok a hangok magasabbra, messzebbre szárnyaltak, mint amiről valaha is álmodtunk. Mintha gyönyörû madár szállt volna a kalitkánkba, és dala nyomán leomlottak volna a falak. Ha csak egy röpke pillanatra, de a legutolsó rab is szabadnak érezte magát.
  4. Azok szoktak nevetni, akik szegények. Magukat nevetik ki, hogy mennyire nincstelenek. A jómódúak nem nevetik ki magukat. A humorukat fölzabálja a pénz és az elégedettség zsíros disznaja. Gerlóczy Márton
  5. A nyomorgók nem beszélhetnek az ő nagy áldozataikról azoknak az asszonyoknak, akik fényûző, elegáns világban élnek. Ezek a nők olyan prizmán keresztül nézdegélik a világot, mely aranyosra fest embereket és dolgokat egyaránt. (...) Gyönyörökbe merülve, közönyösek a szerencsétlenséggel szemben. A fillér szemükben sohasem jelent milliót, de a milliót viszont könnyen fillérszámba veszik. Honoré de Balzac
  6. Az állam a gazdagokat akarja adóztatni, de ebben semmi logika nincs. Ehelyett azoktól kellene adót szedni, akikről az állam azt sejti, hogy boldogok. Akik mosolyognak, akik fiatalok, egészségesek, akik fütyörésznek az utcán, akiknek van partnerük az ágyban. Nos, az ilyen nyavalyások megérdemelnék, hogy az adóhivatal mindenüket elvegye, amijük csak van! David Grossman
  7. Egy dolgot szeretünk csak jobban a gazdagok kárhoztatásánál: ha sajnálhatjuk őket. Mi, akik hozzászoktunk ahhoz a kellemetlen érzéshez, amikor üres zsebeinket tapogatjuk, szeretnénk azt hinni, hogy a gazdagok szánni való lelkek. Megtévelyedve kergetik a bankókat, hogy aztán előbb vagy utóbb a depresszió és a kiüresedés útjára lépjenek. Ahogy mondani szokás, a pénz nem boldogít, és az anyagi nehézséggel küszködők szeretnek is hinni ebben.
  8. Az emberek jobban ragaszkodnak az életükhöz, mint bármi máshoz, és röhögnöm kell rajtuk, ha arra gondolok, mennyi szép dolog van a világon. Émile Ajar
  9. Minden ember, nincs kivétel, szívesebben néz fiatalt, szépet, ragyogót, mint öreget. Ez természetes is. (...) Ezért kell az embernek meggazdagodnia minden területen. Ne az legyen az egyetlen rá jellemző dolog, hogy fiatalon csinos volt. Schubert Éva
  10. Ezt mindig olyan nevetségesnek tartottam. Hogy valakik azért akarjanak veled lenni, mert jól nézel ki. Mintha a reggeli gabonapelyhedet is a színe, és nem az íze alapján választanád ki. John Green
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat