Könnyek között jöttem emberként élni, Anyám karja féltőn vigyázott rám. Az első bánatomra egy mosoly volt a válasz, Nincs baj, az élet ilyen, néha fáj.

Kapcsolódó idézetek

1. Lehetett bármilyen nagy a bánatom (...), anya mindig segített a feltétlen szeretetével. Mert egy jó anya ezt csinálja, szereti a gyermekeit és nem töri össze.
2. Azt mondod, bántott az élet, Én azt mondom: örülj, hogy éled! Minden fájdalom, öröm azért van, hogy magadból többet megérthess. Kowalsky meg a Vega
3. Ha minden bánatom elmondanám néktek, tudom, akkor azon mind csak nevetnétek. Így hát nem is mondom, nem látjátok rajtam, hiszen csak mosolygok, akármilyen baj van. Csak azt, aki szeret, azt az egyet bántja, mert a mosoly mögött könnyemet is látja. Juhász Magda
4. Soha nem hittem, hogy a bánat tud olyan erős lenni, mint a fizikai fájdalom. Mikor elkap hirtelen, olyan, mint egy görcs, mint egy fogfájás, összegörnyedek, mert nem bírok egyenesen maradni. Összeszorítom az öklömet, hullanak a könnyeim, és azt hiszem, megrepedek és kihullanak a belső részeim. Talán ha ordítanék, széttépnék valamit, vagy a földhöz verdesném magam, az segítene.
5. Volt, hogy elengedték a kezem, és hogy magányos voltam, És a szívem összetörték, de fel kellett fogjam, Ilyen az élet, nem választhatok újat. És ha újra kezdhetném, én nem feledem a múltat, Hogy felálltam a földről, és eljutottam idáig, Felépítettem valamit, amit építek mindmáig.
6. Az élet minden szakaszának megvannak a maga kihívásai és lehetőségei. Valahol előttem, életem egy másik szakaszában, ott van a megelégedettség mosolya, ami meg fog látszani rajtam, ha jól és helyesen bántam ezzel a szakasszal.
7. Nem volt sok örömöm az életemben. De néha boldog voltam, és ezért nem fáj, ha arra gondolok, hogy öregszem. Rejtő Jenő
8. Az első fájdalom az életben akkor ér, amikor elhagyod szerető apádat, és a tenger karjaiba veted magad - az első öröm pedig akkor, amikor társaiddal találkozol ott. Harry Harrison
9. Mosolyokból élek, azokból, amiket kapok, kedvességből, amivel felém fordulnak, ölelésekből, (...) - amikbe néha belehalok, de viszem magammal. Oravecz Nóra
10. Még egész kicsi voltál, amikor anyád bajai elkezdődtek. Akkor borzasztóan magam alatt voltam, nem tudtam, mit tegyek. Csak ültem a széken búskomoran. Te ezt persze láttad, és valószínû meguntad, mert egyik alkalommal odaugrottál hozzám, és adtál egy nagy puszit. Aztán mentél is tovább azzal a lendülettel, mintha csak úgy útba estem volna.