Különös táj a lelked: nagy csapat álarcos vendég jár táncolva benne; lantot vernek, de köntösük alatt a bolond szív mintha szomorú lenne.

Kapcsolódó idézetek

1. A boldogtalan oly örömest csatolja magát a boldogtalanhoz; itt talál egyetértő szívet, melyet a balsors csapdosásai meglágyítottak. A boldog hideg tekintettel megy el mellette, és szalad azon kedvetlen érzéstûl, mely belső részében titkosan mozog: Neked is így eshet! Kármán József
2. Talpukkal verték az ütemet a boldogok, és felélénkültek a lankadók is: megrázták fejüket, boglyas hajukba túrtak, esetleg végigsimítottak tar koponyájukon, mintha mély és tétlen álomból ébredtek volna, mintha csak most kocogtatta volna meg vállukat a mindenség, hogy nicsak, itt vagyok, ne nézz félre, igen, koszos a köldököd, de muszáj azt bámulnod folyton?!... Na ugye!
3. Menetel a sok szó át a tereken, Szellemi béklyó, csókol hidegen, Földön és égen mindent hamisító. Az ágyakra járó álszent idegen Fülbemászó, szép és kegyetlen Ûrt hagy a szívben, mert csak mulandó, Elszáll a szó, száll a szó. Hevesi Tamás
4. Csapongó kedv a táncteremben! Hol a kedélyes nősereg Egymás arcát, mezét, családját Ajk-pittyegetve szólja meg; Hol annyi drága rizspor elfogy... És sok mámorban pihegő Leány a másvilágra táncol... Oh boldog farsangi idő! Tompa Mihály
5. Ha mi és a másik álarcot visel, az nem kapcsolat, hanem álarcosbál. Amennyiben ezt viccesnek találjuk, és jól szórakozunk a maszkokon és a játékokon, akkor örüljünk neki! A tapasztalat azonban sajnos azt mutatja, hogy ezek az álarcosbálok szomorúak és lehangolóak szoktak lenni. Nem egyesítenek, hanem szétválasztanak, nem késztetnek álmodozásra, hanem nem hagynak aludni.
6. Melletted millió ember nézi, hogy hova lép. Nagyon szépek, mégsem élnek. Vannak, de ez nem elég, Szívük mélyén sötétség van a szivárvány helyén. Te olyan más vagy: nagyon vártad, hogy jöjjön érted a fény.
7. Röpûlne a testem, kalandor a lelkem, de láncraverten a vágy mit ér. Szabó Lőrinc
8. A könyvet szép, de csalfa tündér lakja; Ha fölnyitod, megkapja szívedet, És fölvisz a legragyogóbb csillagra. Petőfi Sándor
9. Gyász. A lélek felzokog. A többi színház, jelmezbál, az elárult emberi lét. És aki elment, most egészen tisztán átlát az álarcokon.
10. A rossz társak magukkal visznek nemcsak moziba, tánclokálba, de ami veszedelmesebb: saját lelkük sötét tájaira is.