Ugrás a tartalomra
Lábára hágsz valakinek,
Pardont sose hadarj, minek?
Sőt, tyúkszemét gázold le, le,
Éreztesd súlyodat vele.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha valaki téged úgy, mint vagy, el nem fogad,
ne alázkodj! Hidd el, ezt nem szabad!
Ha egyszer meghajlasz, mindig lehajtott fővel fogsz előtte állni,
és aki ezt teszi veled,
mindig az érzelmeiden fogja kegyetlen táncát járni.
-
Soha ne hagyd, hogy a másik ember egyenesen rád zúdítsa haragját. Térj ki előle, vond el a figyelmét, akár helyeselj is neki! Billentsd ki elméjét az egyensúlyából, és akkor már tetszés szerint bármilyen irányba terelheted!
-
- Szóval csak hagyjam, hogy belém töröljék a lábukat?
- Nem, csak állj félre, hogy ne legyen módjuk rád taposni.
-
Testgyakorlás közben megesik, hogy valaki a körmével megkarmol, vagy fejjel nekünk rohanva megüt bennünket. Ezt még csak rossz néven sem vesszük, nem is bosszankodunk, nem nézünk rá rossz szemmel, mintha valami ármánykodó volna, s bár óvakodunk tőle, meg sem gyanúsítjuk, hanem inkább jóindulattal kitérünk az útjából. Így járj el az élet egyéb dolgaiban: nézzünk el sokat azoknak, akikkel mintegy együtt tornázunk. Mert módodban áll az előbb mondottak szerint gyanakvás. Gyûlölködés nélkül kitérned előlük.
Marcus Aurelius
-
Ha magasra törtök, járjatok a magatok lábán! Ne vitessétek magatokat föl, ne üljetek idegen vállakra és fejekre!
Friedrich Nietzsche
-
Bocsásd meg és nézd el
sok gyarló hibámat.
Homlokodat ne felhőzze
hollószárnyu bánat.
Tóth Endre
-
Ne okoskodjék ravasz ésszel, engedje át magát az életnek, egyszerûen, elmélkedés nélkül, és ne féljen: az kiviszi a partra, és talpra állítja.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
Ha a tested valaki odaadná annak, aki éppen szembejön, bizonyára rossz néven vennéd. Azért viszont nem szégyelled magad, hogy a józan eszed bárkinek odaadod azzal, hogy felindulsz és elveszíted nyugalmadat, ha szidalmaz.
Epiktétosz
-
Győzd le haragod, add fel büszkeséged. Nem érheti szenvedés azt, akit semmi sem béklyóz, akinek semmije sincs.
Buddha
-
Nyilvánvaló emberi sajátosság, hogy a saját nyûgünket, nyavalyánkat valaki máson verjük le. Ez nem feltétlenül szándékos. De aztán mindig megkapod a kijózanító mondatot: "Ha magaddal van bajod, ne rám legyél mérges!"
Dombóvári István