Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Lásd a hajnalcsillag is sokadmagával él a mindenség határtalan terében. De ő maga mégis egy közöttük s a maga külön pályáján halad. Az ember is örökkön különvalónak érzi magát.

Gárdonyi Géza
💛 Szerelem 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberi szívek éppúgy egymás körül forognak, mint az ég csillagai. A magányos ember mindig azt érzi, hogy nincs beilleszkedve a világrendbe. Gárdonyi Géza
  2. A földi életnek különös sajátsága, hogy az ember néhanapján úgy érzi magát, mintha örökké, örökké, de mindörökké élhetne. Az embert néha olyankor fogja el ez az érzés, ha nagyon korán kél és megy ki a szabadba, még hajnalhasadása előtt, abban a finom szürkületben és megáll egyedül a mezőn s föltekintve az égre, figyeli, hogy a halavány égbolt miként változik meg, miként pirosodik át, míg a kelet bámulatos átalakulásától csodálkozva kiált fel s a szíve dobogása is megáll az előtt a fönséges látvány előtt, amint nagy méltósággal fölbukkan a nap, amint fölbukkan minden istenadott reggelen már annyi ezeresztendő óta. S olyankor is így érezzük magunkat, amikor napnyugtakor megállunk egy csöndes erdőben, amelynek lombjai között átszûrődik a verőfény titokzatos aranycsillogása és lassan, nagyon lassan suttog valamit, amit megérteni nem lehet, bármiként is szeretnők. S néha akkor is örökkévalónak érezzük az életet, ha az éjszaka véghetetlen csöndjében föltekintünk a mélységes kék égbolt sok millió csillagai közé. S halhatatlannak érzi magát az ember akkor is, ha távoli zene hangjaira figyel, vagy ha nagyon mélyen belenéz valakinek a szemébe. Frances Hodgson Burnett
  3. Halhatatlanságról álmodunk - az embert nézve, milyen képtelenség, az emberiséget látva azonban nem az. Így élnek lelkeink is a maguk birodalmában, miként az emberiség lakja a földet szüntelen. Lucius Annaeus Seneca
  4. A csillagoknak mindegyike külön világ. Talán ott is élnek állatok és emberek, és a holtak lelkei beléjük költöznek aztán. Josef Lada
  5. A jövőnek élek. Még akkor is, ha látom, hogy csak egy hosszú, vaksötét alagúton jutok el hozzá. Valahonnan valahová tart az életem. (...) Jövőtlen ember nemigen tudja élvezni a jelenét. Müller Péter
  6. Mint minden ember, te is külön Mindenség vagy. A szeretet néha összeköt másokkal - de lazán. Saját Napod körül forogsz. Ha így van - márpedig így van! -, fontos, hogy figyelj a Napodra. Müller Péter
  7. Az emberek nap mint nap elviselik az egyedüllétet. Azt hiszik, képtelenek rá, azt hiszik, bele fognak halni, de valahogy az egyik másodperc átsiklik a másikba, összeáll egy órává, egy nappá, egy hétté, és még mindig élnek. Még mindig magányosak, akár a tömeg kellős közepén is. Akár egy társsal, gyermekkel is.
  8. És mégis olyan sok minden van, ami csodálattal tölt el: a növények, az állatok, a felhők, a nappal és az éjszaka és az emberben rejlő örök lényeg. Minél bizonytalanabbá váltam önmagamban, annál erősebb rokonságot éreztem a dolgokkal. Igen, úgy érzem, mintha az az idegenség, amely oly sokáig elválasztott a világtól, átköltözött volna belső világomba, és váratlanul kinyilvánította volna, hogy magamnak vagyok ismeretlen. Carl Gustav Jung
  9. Ki vágyai szerint él - önmaga szerint él. A vágyak láncolata maga az élet.
  10. Szeretem magát és különbnek tartom mindazok között, akikkel találkoztam. Az eszem szerint már régen és végleg magához kapcsolódtam volna, de látja, minden emberben egy külön világ él, titokzatos szövevénye érzéseknek, kényszerképzeteknek, melyekkel sem eszünk, sem belátásunk nem tud megbirkózni. Muráti Lili
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat