Legkorábbi emlékeim a földhöz és a mezei munkához kötődnek. A vidéki tájban a szegénység sugallatát láttam, és én minden másnál jobban szeretem a szegénységet, - nem a szennyes és éhező nyomort, hanem az áldott szegénységet, mely szerény és egyszerû, akár a fekete kenyér.

Kapcsolódó idézetek

1. Mily szép visszanézni, emlékezni az ifjúságra, mely már messze tûnt! Újra sétálni a mezőkön! A rosszat az ember szívesen felejti s még ha a legnagyobb nyomorban töltötte is: szép volt. Vannak zordabb lelkek, akik tudják, hogy nem volt benne szépség - de ki az, aki nem szívesen kápráztatja el magát emlékeivel! Füst Milán
2. Észre sem vettem, hogy megöregedett. Mióta emlékszem, ráncos kis teremtés, nyáron mezítláb jár. Munkájában, fáradhatatlanságában őrzöm legszebben. Ritkán hallottam nevetni. Színtelen örömet, mintha kölcsönkért volna. A legtartósabb emlék a kéz és az arc. Keze erős, repedezett, aszályos nyári föld. És nagy. A munka naggyá, erőssé tette. Ha simogatta a fejem, tenyerével csaknem betakarta egészen. Még egyszer sem csókoltam meg a kezét. Az arca kicsi, s földszínû. Felszántott föld.
3. Amidőn közeleg az öregkor, a gondolat, akár a madár, úgy repül vissza a gyermekkor napjai felé. Öregségem napjaiban világosan és fényesen ragyog gyermekségem kora, mintha akkor minden jobb és szebb lett volna, mint ma. Ebben nincs különbség szegény és gazdag között, hiszen senki sem lehet annyira szegény, hogy öregkorában visszaemlékezvén, ne fedezné fel a fénynek és örömnek futó visszfényét. Mika Waltari
4. Szegénység, és ezzel elnyomás, szolgaság volt más időkben is. Mindig volt. De azért volt, mert az emberek nem ismerték a módját, hogyan lehet a természet erőit az ember szolgálatába állítani. Kezdetleges eszközökkel túrták földjüket és dolgozták föl termékeit. Keveset termeltek: hogy némelyeknek jusson, másoknak nem maradt. De ma! A tech­nika mai eszközeivel sokkal több ember minden szükség­letét el lehetne látni. Szabó Ervin
5. Tudom, mit jelent a legteljesebb nyomorban élni, mit jelent éhezni, fázni és így tovább. (...) Nem jelent semmit vagy csak igen keveset. Az ember hozzászokik, és ha némi önuralommal rendelkezik, végül már nevet rajta.
6. Kiskoromban mindig szépen hullott a hó. Emiatt szerettem annyira a karácsonyt. Minden csupa fehér, hideg, de valójában minden csupa szeretet is.
7. Érdekes visszatekinteni a gyerekkorunkra. A részletek elhomályosulnak, a napok összemosódnak, de az a jó, hogy minden fájdalom eltûnik, és csak szeretetre emlékszünk.
8. Szegénynek lenni nem olyan rossz, legalábbis egy darabig. Addig szerintem kötelező, amíg meg nem szereted. Nekem például sokszor eszembe jut, milyen volt, amikor nem volt még itthon tusfürdő, csak szappan, vagy amikor ananászt kaptam karácsonyra, és hogy az életem első 23 évében nemigen volt új ruhám, csak használt. Nem volt az szegénység, én nem éreztem annak, élvezetes volt, izgalmas, kreatív, sőt, szerintem gazdagság volt az valahol. Megtanultam szobát festeni, ruhát varrni alapszinten, tervezgetni, és mindent kihozni abból, ami van. Szabó Eszter
9. Régen az emberek jobban tartottak a nélkülözéstől, mint bármi mástól, az éhezéstől, a szegénységtől, a hidegtől, kellemes dolgokról álmodtak: kevesebb kínlódásról, kevesebb hidegről, arról, hogy jut idejük magukra; látástól vakulásig dolgoztak, sötét és néha nyirkos házakban laktak, a legközelebbi orvos messze volt, az iskola még messzebb, korán meghaltak, kevés boldog pillanatot éltek át, az életük merő küzdelemben telt. De te tudod, ma milyen az életünk, mindenünk megvan, amiről az elődeink álmodtak, jóval tovább élünk, egészségesebben, nem ismerjük az éhezést, csak olyankor tör ránk az éhség, amikor fogyókúrázunk vagy nagy forgalmi dugóba kerülünk; aggódunk a testünk miatt, megnagyobbítjuk vagy kisebbre szabatjuk a mellünket, küzdünk a kopaszodás ellen, szoláriumba járunk, egyenesebb fogsorról álmodunk, és szeretnénk több receptet ismerni; sokan túl sokat dolgoznak, és a férfiak szerszámának mérete megegyezik a munkaidejük hosszával. Csodás dolgunk van, mégsem érezzük jól magunkat, mert hát mihez kezdjünk ezzel a sok nappal, az élettel; nehéz rájönni: miért élünk. Jón Kalman Stefánsson
10. Összehasonlítva a régi tárgyak és épületek bájával és életteliségével, a mienk egy roppant elszegényedett világ. Méltatlankodásom a felháborodás határát súrolja, nem értem, a technológia több ezer éves fejlődését követően hogyan élhetünk egy ennyire ronda világban. Annyira szegények lennénk, hogy nem engedhetjük meg az ennél szebbet? Mi értelme volt mindannak az áldozatnak, pusztításnak, ha az élet, a szépség és az egyediség finomságait tekintve szegényebben élünk egy középkori parasztnál is? Régmúlt idők mûalkotásait nézve mély benyomást tesz rám a bennük rejlő élénkség, intenzív életminőség. Ma majdnem minden, amit használunk, még ha drága is, ócska, hamisságot, közönyt áraszt, és azt az érzést, hogy ránk sózták. Charles Eisenstein