Ugrás a tartalomra
Legnagyobb kalandjaink túlélések. Noha egyetlen porcikánk sem kívánta, a halál torkába pottyanunk, és küzdenünk kell vele a végsőkig. Olyan határokat feszegetünk, amelyekről soha nem gondoltuk, hogy a közelébe kerülhetünk, vagy netán átléphetők. A történet azonban a miénk. Elmesélhetjük egymás szavába vágva a társaságban, hogy kivel, hogyan, mi történt. Előadhatjuk olyan színesen, hogy szinte filmre kívánkozik. De mindez lényegtelen ahhoz képest, hogy hegymászás közben valójában önmagunkat építjük, életünk történetének elemei ott és akkor állnak össze mesés egésszé.
Kapcsolódó idézetek
-
Amíg minden a terv szerint halad, szép és élvezetes hegymászásban van részünk. A kaland igazából akkor kezdődik, amikor váratlanul borul a terv. Elég egy pici, zuhanó kő útját keresztezni, az időjárás sem mindig kedvezhet nekünk, és a terep hirtelen ellenségessé válik. Küzdelmünk egy csapásra élet-halál harccá alakul, és vágyakozva tekintünk le a völgyre, ahol ki lehetne ülni a "kispadra", fel lehetne adni. Lehet, hogy a hegymászás tanít meg arra, hogy nem adhatjuk fel?
Erőss Zsolt
-
Amikor a határainkon túl teljesítünk, könnyen istennek érezhetjük magunkat, hogy nekünk ez is sikerül, nekünk minden megy. És nem csak a hegyen, más kiemelkedő sikerek kapcsán is. Pedig tudni kell lejönni a hegyről! A legmesszebb akkor vagyunk az élettől, amikor elértük a csúcsot. Akkor a legkisebb az esélyünk az életben maradásra.
Sterczer Hilda
-
A hegymászás lépten-nyomon magaddal szembesít. Lehet, hogy beszélni már nem tudok odafönn, de bőven van alkalmam gondolkodni. A csúcson a szó szoros értelmében más perspektívák közé kerülök. Lenézve látom az életemet. Ami valóban fontos, az kiemelkedik, ami lényegtelen, az nem is látszik. Ezt a fajta tudást és látásmódot aztán haza lehet hozni.
-
Az életünk olyan, mint egy utazás, sík területen sokáig túlságosan is egyenletes, könnyû és unalmas, a meredek emelkedőkön nagyon nehéz és kínos, de aztán a hegytetőn nagyszerû látvány tárul elénk, elragadtatást érzünk, a szemünk boldog könnyel telik meg, énekelni akarunk és azt szeretnénk, ha szárnyaink lennének! Majd pedig, mivel az ember nem maradhat ott, hanem folytatnia kell útját, ereszkedni kezdünk lefelé a túlsó oldalon, s annyira elfoglal bennünket az, hogy megvessük a lábunkat, hogy el is felejtjük, milyen élményben volt részünk odafenn a csúcson.
-
Valójában minden kaland magáról a kalandozóról szól: a körülöttünk lévő világ becserkészésével, legyen szó hegyekről, emberi közösségekről, tárgyakról vagy másodfokú egyenletekről, valójában magunkat fedezzük fel: félelmeinket és vágyainkat, határainkat és készségeinket.
-
A hegymászás nem csupán fizikai teljesítmény, hanem lelki élmény is, egy olyan tapasztalat, amely által rengeteget lehet fejlődni, és amit később a hétköznapokban is kamatoztatni tudunk. Saját magunkról is sokat tanulunk, hiszen elkerülhetetlenül a valódi önmagunkkal fogunk szembesülni. A hegyekben minden letisztul, minden egyértelmû.
-
A hegymászás leegyszerûsíti az életet a legegyszerûbb elemekre: élelemre, menedékre és a túlélésre. Az emberek arra születtek, hogy ezekkel a létfontosságú dolgokkal foglalkozzanak, nem pedig azokkal a jelentéktelen dolgokkal, amelyek mindennapi modern életünket kitöltik. A hegymászás magasabb szintre emeli az érzékeket, az érzelmek intenzívebbek lesznek, és meglepő módon ez megnyugtató. Leküzdeni a természet kihívásait, amikor az ő szabályai szerint játszunk, és ha sikert érünk el, hihetetlenül lelkesítő tud lenni.
-
A félelem (...) egyike a sokféle érzésnek, amelyet a hegymászó átél - de mindezekre szüksége is van. Rossz dolog lenne, ha nem éreznénk félelmet a hegyek között. Ez azt jelentené, hogy elvesztettük az öntudatunkat, elvenné tőlünk azt az örömet, amelyet önmagunk legyőzése ad.
-
Vajon nem pont ezt keressük, amikor megmászunk egy hegyet? Amikor a hegycsúcsokon és gerinceken futunk végig? Az érzést, hogy emberek vagyunk, parányiak és jelentéktelenek a világban, ahol a természet felfoghatatlan ereje vesz körül minket? Mint egy csecsemő, aki édesanyjához bújik, hogy védelmet keressen az ismeretlen és hatalmas világgal szemben. Harcolunk a győzelemért, vagy, ami ugyanaz, azért, hogy észrevétlenek maradjunk, hogy ne verjük fel álmából az óriást, a körülöttünk szunnyadó gigászokat, míg elérjük édesanyánk karját.
Kilian Jornet
-
A hegymászókat lefotózzák a hegy tetején. Mosolyognak, izgatottak, győzedelmesek. Útközben nincs fotózás, mert ki kíváncsi az előzményekre? Lökjük magunkat, mert kell. Nem azért, mert tetszik. A könyörtelen mászást, a fájdalmat és kínt, hogy előre lépj... ezt senki nem fotózza le. Senki nem akar emlékezni erre. Csak a kilátás érdekes a végén. A lélegzetelállító pillanat a világ tetején. Emiatt mászunk. Ez megéri a fájdalmat. Ez benne a legjobb... ez mindent megér.