Ugrás a tartalomra
Vajon nem pont ezt keressük, amikor megmászunk egy hegyet? Amikor a hegycsúcsokon és gerinceken futunk végig? Az érzést, hogy emberek vagyunk, parányiak és jelentéktelenek a világban, ahol a természet felfoghatatlan ereje vesz körül minket? Mint egy csecsemő, aki édesanyjához bújik, hogy védelmet keressen az ismeretlen és hatalmas világgal szemben. Harcolunk a győzelemért, vagy, ami ugyanaz, azért, hogy észrevétlenek maradjunk, hogy ne verjük fel álmából az óriást, a körülöttünk szunnyadó gigászokat, míg elérjük édesanyánk karját.
Kapcsolódó idézetek
-
A hegymászás leegyszerûsíti az életet a legegyszerûbb elemekre: élelemre, menedékre és a túlélésre. Az emberek arra születtek, hogy ezekkel a létfontosságú dolgokkal foglalkozzanak, nem pedig azokkal a jelentéktelen dolgokkal, amelyek mindennapi modern életünket kitöltik. A hegymászás magasabb szintre emeli az érzékeket, az érzelmek intenzívebbek lesznek, és meglepő módon ez megnyugtató. Leküzdeni a természet kihívásait, amikor az ő szabályai szerint játszunk, és ha sikert érünk el, hihetetlenül lelkesítő tud lenni.
-
Minél feljebb hágunk a hegyre, annál jobban fel kell öltözni. De mint emberek, teljesen levetkőzünk egymás előtt, mire felérünk a csúcsra. Ha máshol nem, de ott fent a magasban mindenki csak önmaga tud lenni. A Földön akkora emberek járnak, hogy az ember nem lát tőlük. Ha ott vagyok a sziklafal oldalában, akkorának érzem magam, mint egy porszem. Ha jön egy vihar, még akkorának sem. Ez a valós méretünk.
-
Nem létezik még egy olyan cél, amely egyszerre annyira valóságos és mégis annyira elvont lenne, mint egy hegy csúcsa. (...) A csúcs egy jól körülírható cél, amelyet csak bizonyos ráfordításokkal, jó tervezéssel, kemény munkával és szerencsével lehet elérni. Az első pillantás egy nagy hegyre rendszerint félelemmel tölti el az embert: hihetetlenül nagy; leküzdhetetlen; semmi emberi nem tartozik hozzá. De ahogy uraljuk a félelmet, és a hegyre lépésenként tekintünk, amelyeket egyesével teszünk meg, rájövünk, hogy nincsen egyetlen egy lépés sem, amit ne tudnánk véghezvinni. Egyszerûen folyamatosan haladunk addig, amíg minden irányból csak lefelé vezet már út, egy zavarodott pillanat után pedig rájövünk arra, hogy a csúcson vagyunk. Nem voltak leküzdhetetlen akadályok, minden korlát csak az elménkben létezett.
-
Az életünk olyan, mint egy utazás, sík területen sokáig túlságosan is egyenletes, könnyû és unalmas, a meredek emelkedőkön nagyon nehéz és kínos, de aztán a hegytetőn nagyszerû látvány tárul elénk, elragadtatást érzünk, a szemünk boldog könnyel telik meg, énekelni akarunk és azt szeretnénk, ha szárnyaink lennének! Majd pedig, mivel az ember nem maradhat ott, hanem folytatnia kell útját, ereszkedni kezdünk lefelé a túlsó oldalon, s annyira elfoglal bennünket az, hogy megvessük a lábunkat, hogy el is felejtjük, milyen élményben volt részünk odafenn a csúcson.
-
A félelem (...) egyike a sokféle érzésnek, amelyet a hegymászó átél - de mindezekre szüksége is van. Rossz dolog lenne, ha nem éreznénk félelmet a hegyek között. Ez azt jelentené, hogy elvesztettük az öntudatunkat, elvenné tőlünk azt az örömet, amelyet önmagunk legyőzése ad.
-
A hegymászás nem csupán fizikai teljesítmény, hanem lelki élmény is, egy olyan tapasztalat, amely által rengeteget lehet fejlődni, és amit később a hétköznapokban is kamatoztatni tudunk. Saját magunkról is sokat tanulunk, hiszen elkerülhetetlenül a valódi önmagunkkal fogunk szembesülni. A hegyekben minden letisztul, minden egyértelmû.
-
Önmagunk védelmében nem akarjuk tudomásul venni azt, hogy a világ közönyös és kíméletlen, életünk esendő és törékeny. Élni akarunk a menekülés és a győzelem lehetőségével. Valami ilyesmi lehetett az a mozgatóerő, amely kifejlesztette bennünk azt a képességet, hogy a veszélyeket lehetőségekké, a vereséget győzelemmé alakítsuk át.
Hankiss Elemér
-
A hegymászás lépten-nyomon magaddal szembesít. Lehet, hogy beszélni már nem tudok odafönn, de bőven van alkalmam gondolkodni. A csúcson a szó szoros értelmében más perspektívák közé kerülök. Lenézve látom az életemet. Ami valóban fontos, az kiemelkedik, ami lényegtelen, az nem is látszik. Ezt a fajta tudást és látásmódot aztán haza lehet hozni.
-
Amikor a határainkon túl teljesítünk, könnyen istennek érezhetjük magunkat, hogy nekünk ez is sikerül, nekünk minden megy. És nem csak a hegyen, más kiemelkedő sikerek kapcsán is. Pedig tudni kell lejönni a hegyről! A legmesszebb akkor vagyunk az élettől, amikor elértük a csúcsot. Akkor a legkisebb az esélyünk az életben maradásra.
Sterczer Hilda
-
Az optimizmus magával hozza a reményt, a célt, és ebből következően az elszántságot a harcra egy jobb világért. Ilyen optimizmus nélkül értelmetlen az élet. Ha a harcot úgy képzeljük el, mint kapaszkodást egy hegyre, akkor ezt a hegyet csúcs nélkül kell elképzelnünk. Látunk persze csúcsot, de amikor elérjük és a köd felszáll, hegyfokon találjuk magunkat. Az emelkedő folytatódik. Most már látjuk az "igazi" csúcsot, és nekilendülünk - hogy aztán egy újabb hegyfokot találjunk, miközben a csúcs még mindig felettünk tornyosul. És ez így megy, megállás nélkül.
Saul Alinsky