Legszebb éveimben, míg gyermek voltam én, És azt hittem, hogy mindig kék az ég, Anyám minden éjjel megfogta kezem, És az életről mesélt. (...) Most befalazott engem a sûrû, sûrû csönd. És könnyek között rejtem arcomat. Anyám lenn a földben földdé változott. Így talán boldogabb.

Kapcsolódó idézetek

1. Idővel persze enyhült ám az ég, sohasem lett már ugyanolyan kék. Mindörökre megváltozott a világ, és még a legmámorosabb öröm perceiben is ott lappangott a sötétség, gyarlóságunk és reménytelenségünk tudata. Anne Rice
2. Kedves vagy így, Anyám, hogy most fölém borul hajadból mind a hófehér, és úgy dajkálsz szemed sötét ölén, hogy megszeret az ég és fölcserél; s így szinte jó, ha széthullok én, mint fény a felkavart patak vizén.
3. Lassanként fénnyel és értelemmel telt meg minden. A bizonytalanság szertefoszlott, a szavak maguktól törtek elő, és már nem is ügyeltem olyan nagyon, hogy mit mondok. (...) Hallgattam a saját hangomat, de mintha már nem is én lettem volna, mintha másvalaki beszélne, az a bizonyos valaki, akivé válni szerettem volna. A szavak már nem fedték a valóságot, eltolódtak, átsiklottak más, színesebb területekre - nem, amelyeken az életem apró eseményei zajlottak -, és én tudtam, hogy már nem az igazat mondják, hogy képzelgéssé és hazugsággá válnak, de nem törődtem vele, hiszen az igazság vigasztalan volt és fakó, s csak az érzelem, csak az álmok visszfénye fejezte ki az igazi életet. Erich Maria Remarque
4. Szomorú őszi, öreg gyereknek születtem, én nem tudtam úgy örülni, mint a többiek. Most kezdek lassan fiatalodni, érzem az őszben a ficánkoló tavaszt, a napsugár utolsó fölényes magasságait, ahogy átugrálja az ősz buckáit. Mindenütt könyörgő füstoszlopok kapaszkodnak az ég felé, a tûz, a víz könyörög a hosszú napsugárért. Latinovits Zoltán
5. Épp együtt állnak a csillagok, És az ég is felhőtlen. Azt hittem, gyerek maradok, De már félig felnőttem. Ideje élni, félni úgyis késő volna már.
6. Minden egyes alkalommal, amikor nevettem vagy mosolyogtam, arra kellett gondolnom, hogy hányszor fogok még sírni ugyanezzel a szájjal és szemmel. Aztán a szemem egy szép napon csukva marad, és mások fognak sírni meg nevetni, de akkor én már a föld alatt leszek. Janne Teller
7. Ha az éj titkokkal teljes árnyéka beteríti a földet, midőn a természet elszenderedett és innepel - akkor támadnak fel leghatalmasabban érzései... Oly édes, bájoló érzés - és mégis fájdalmas. Az örömtûl dobog szívem - és mégis könnyel telik szemem. Kármán József
8. Az elrohant évtizedek ködös messzeségéből gyermekkorom képei bújtak elő, megszépülve az idő árnyékában. Valami visszavágyódást keltettek bennem, pedig félelmetesen hasonlítottak a mához. Jólesett kilépni a háborgó mindennapokból, és visszamenni egy olyan világba, ahol néha megáll az idő, szünetet tart a viszálykodás, a rohanás, és ahol a béke nem ábránd, hanem létező valóság. Lakatos Menyhért
9. A Föld most sivár, nyugtalan, fáradt hely, a béke könnyek mögé bújva rejti békés arcát búsan el, de a nap mégis átsüt a háborús éjen, és látja, hogy a baba alszik anyja ölében, és amíg van szeretet, s otthon - többnyire -, karácsonynak is kell lennie. Joyce Kilmer
10. Milyen jó volna mindent visszakeresni; ifjúságunk tarka perceit, szavaink dallamát, ruhánk, hajunk régi színét s az akkori napsugárét, mely szökdelt és fényesedett rajtunk! És minden velünk történtnek elfeledett, nem is tudott okait, melyek ott rejtőznek bizton e kiveszett vagy begubózott napok szürke mélyén, a lelkünk valami titkos redője mögött. Jó volna most - mert minden dolog közül e nagyvilágon magamnak mégis én vagyok a legérdekesebb -, ha itt egyszer színét hagyja minden, és elszürkül körülöttünk a tájék; csak azokat a napokat vesztettük el igazán, amelyekre nem emlékszünk... Kaffka Margit