Ugrás a tartalomra
Milyen jó volna mindent visszakeresni; ifjúságunk tarka perceit, szavaink dallamát, ruhánk, hajunk régi színét s az akkori napsugárét, mely szökdelt és fényesedett rajtunk! És minden velünk történtnek elfeledett, nem is tudott okait, melyek ott rejtőznek bizton e kiveszett vagy begubózott napok szürke mélyén, a lelkünk valami titkos redője mögött. Jó volna most - mert minden dolog közül e nagyvilágon magamnak mégis én vagyok a legérdekesebb -, ha itt egyszer színét hagyja minden, és elszürkül körülöttünk a tájék; csak azokat a napokat vesztettük el igazán, amelyekre nem emlékszünk...
Kapcsolódó idézetek
-
Mily szép visszanézni, emlékezni az ifjúságra, mely már messze tûnt! Újra sétálni a mezőkön! A rosszat az ember szívesen felejti s még ha a legnagyobb nyomorban töltötte is: szép volt. Vannak zordabb lelkek, akik tudják, hogy nem volt benne szépség - de ki az, aki nem szívesen kápráztatja el magát emlékeivel!
Füst Milán
-
Érdekes visszatekinteni a gyerekkorunkra. A részletek elhomályosulnak, a napok összemosódnak, de az a jó, hogy minden fájdalom eltûnik, és csak szeretetre emlékszünk.
-
Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltûntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.
-
Ó, ifjúság! ifjúság! Nem veszel a lelkedre semmit, mintha a világ minden kincse a tied volna, még a bánat is mulattat, még a szomorúság is jól áll neked, magabiztos és hetyke vagy, ezt mondod: csak én élek - nézzétek! S a napok is nyomtalanul és számlálatlanul futnak és tûnnek el, és minden eltûnik benned, mint a viasz a napon, mint a hó... S talán gyönyörûséged egész titka nem abban a lehetőségben rejlik, hogy mindent cselekszel, hanem abban a lehetőségben, hogy ezt a mindentcselekvést elgondolod - abban, hogy olyan erőket szórsz a szélbe, melyeket úgysem tudnál használni semmi másra - abban, hogy közülünk mindenki komolyan tékozlónak tartja magát, s komolyan hiszi, hogy joga van ezt mondani: Ó, mennyit tehettem volna, ha nem vesztegetem el az időt hiába!
Ivan Szergejevics Turgenyev
-
Miért kellene mindenre emlékeznünk? Én kiválasztom a legszebb emlékeimet, egy kicsit kifényesítem őket, ezt-azt hozzájuk teszek vagy elveszek belőlük. És így mindennap tudok örülni, ha másnak nem, hát annak, hogy ezekre még emlékszem!
Katarina Mazetti
-
Emlékszel még, mennyire tudtál örülni gyerekkorodban? Én ha csak rágondolok, a lelkem legmélye mosolyra fakad. Ha hajlandók vagyunk elengedni, hogy milyen viselkedés vagy értékrend illik az öltönyünkhöz, és hagyjuk magunkat elmerülni az itt-és-mostban, akkor belátjuk, hogy az élet piszkos és rendetlen, úgyhogy hagyjuk inkább, hogy az legyen, ami, és élvezzük ki, amennyire csak tudjuk.
Jill Bolte Taylor
-
Mindennél jobban szeretném visszaforgatni az időt egy kicsit. Újra az a gyerek lenni, aki voltam, amikor anyám minden egyes szavát jónak és igaznak hittem. Amikor még nem voltak hajszálrepedések ezen a bizalmon.
Jodi Lynn Picoult
-
De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.
Ady Endre
-
Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvû morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani.
Müller Péter
-
Nem az-e az ember egyik legnagyobb szerencsétlensége, hogy könnyebben felejt, mint emlékszik, nyilvánvalóan azért, mert így kényelmesebb, mert így az élet kevésbé fáradságos, a hétköznapok pedig könnyebben járhatóak? Ezért fojtunk el magunkban annyi mindent: félresöpörjük a dolgokat, hagyjuk, hogy a napok maguk alá temessék őket, és feledésbe merüljenek.
Jón Kalman Stefánsson