Ugrás a tartalomra
Lehet-e feledni azt, kivel lényünk egybeolvadt, kit jobban szeretünk mindennél, még a saját boldogságunknál is? Lehet-e feledni, kit szívünkbe zárva őriztünk, mint éltünk legnagyobb kincsét; lehet-e feledni, kinek ajkairól az örök üdv édességét szívtuk, kinek forró lehelete arcunkat perzselte, ki szerelemről suttogott, örök hû szerelemről, lágyan, édesen; lehet-e feledni azt, ki olthatatlan lángra lobbantotta a szívet, ki angyali mosolyával egy mennyet tárt fel elénk, teli kéjjel, üdvvel, boldogsággal! ...Nem lehet! E hitem szikla-erős marad, ha el is vesztem reményemet!
Kapcsolódó idézetek
-
Oh te legszebb álom! te legszebb valóság!
Te legédesb bánat, - te fájó boldogság!
Te feltalált pokol, - te elveszett éden!
Te fenmaradt sugár az elborult égen:
Imádva borul le te előtted lelkem:
Te legszentebb emlék - oh első szerelmem!
Soha nem feledlek!
Kisfaludy Atala
-
Igazán szeretni csak egyszer lehet. Az első szerelem emlékét soha semmi sem törülheti ki a szívből, megmarad az állandóan s még a későbbi években is édes visszaemlékezéseket kelt a szívben. Vannak ugyan olyanok is, akik sokszor tudnak szeretni, de ezek nem ismerik azt az égig emelő szent érzelmet, amely vagy boldoggá vagy örökre boldogtalanná teszi az embert.
-
Néha nem többel, csak reménnyel szeretünk. Reménnyel, hogy soha nem szûnünk meg hinni vágyaink állandóságában. Néha félelemmel, mert van úgy, hogy a boldogság mélyebb, mint amit képesek vagyunk megtapasztalni vagy felismerni, és nagyszerûbb, mint amit a bátortalan szív képes lenne elviselni. Néha kétségbeeséssel, kínzó álmokkal, belénk ragadt gondolatokkal, fájón, azon töprengve, vajon hogyan fogjuk lelkünknek ezt az örökös sajgását elviselni. De néha szerelemmel szeretünk, csak úgy, igazán, adakozva, felszabadultan, szabadon, és nem a magunk, hanem a más boldogságáról szövögetünk álmokat, elûzve így a rettegő magányt, a kételyt, és a szomorú borzalmakat.
-
Nem feledkezhetünk meg róla, nem felejthetjük el, hogy mennyire szerettük, csak mert fáj. Szerinted ő elfeledné, mennyire szeretett minket? (...) A szívünkben őrizzük meg őt, és az imáinkban. És ennek így is kell lennie.
-
Szívből szeretni, híven! Nincs szebb, égni e tûzben!
És együtt repülni fel, hogy lelkünk kevésbé féljen!
Szívből szeretni mámor, elvész közel s a távol!
És érezd, a szíved lángol, eltûnt a múlt a mából!
-
A szerelem olyan szorosan és bensőségesen láncol hozzád, hogy semmi mással nem tudok foglalkozni és sehová sem tudok eljutni. Minden más vágytól, akár attól is, amely legjobban megfelel jellememnek és lényemnek, meg tudok szabadulni, de lehetetlen kiirtanom azt az érzést, amely fájdalmasan, de elhallgathatatlanul súgja a fülembe a nap és az éjjel minden percében, hogy te vagy Isten legédesebb, legkedvesebb teremtménye.
Gottfried August Bürger
-
Egy gyûlölettel teli világban sem szabad lemondanunk a reményről. Egy haraggal teli világban sem szabad lemondanunk a békességről. Egy kétségbeeséssel teli világban sem szabad lemondanunk az álmainkról. Egy bizalmatlansággal teli világban sem szabad lemondanunk arról, hogy higgyünk egymásban.
Michael Jackson
-
Minő öröm volna valahol másutt, a csillagok között, újrakezdeni az életet rokonainkkal, barátainkkal. Milyen könnyû volna a haláltusa, ha az ember tudná, hogy elvesztett szeretetteihez indul, minő csókolózás volna a találkozásnál, minő gyönyörûség együtt élni örökké, halhatatlanul! (...) A vallások e kegyes hazugsága (...) könyörületesen eltakarja a rettentő igazságot a gyengék elől. Nem, nem: a halállal mindennek vége, érzelmeink nem élednek fel, a búcsú örökre szól. Örökre!
Émile Zola
-
Olykor azt bántjuk a legjobban, akit mindennél jobban szeretünk (...). De a fájdalomban ott az az apró rejtett áldás, hogy összehozza azokat, akiknek mindig is össze volt kötve a szíve.
Robert Lawson
-
Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött,
Adni akkor is, ha mindentől megfosztanak;
Örömmel dolgozni minden akadály ellenére;
Kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is;
Felszárítani a könnyeimet akkor is, ha zokogok;
És hinni akkor is, ha nem hisznek bennem.
Paulo Coelho