Lehetséges, hogy az érzések, a félelmek, a vágyak az évszázadok folyamán egy jottányit sem változnak? Nők, férfiak, testvérek, apák, anyák, gyermekek ugyanazokat a fájdalmakat és örömöket élik át? Mindenki küzd a saját sorsával. De létezik-e olyan, hogy a sors fonala generációkon keresztül hasonlóan gombolyodik? Lehetséges volna, hogy amit dédanyáik, nagyanyáik, anyáik megéltek, azok továbbélnek a gyermekeikben, unokáikban?

Kapcsolódó idézetek

1. Generációk követik egymást, fiúk az apákat, lányok az anyákat, egyik a másik helyébe lép, elkövetve az elődök hibáit, átélve a győzelmeiket. De ha nem az ő útjukat akarjuk követni? Nem ugyanattól a félelemtől vagy vágytól vezérelve akarunk élni? Követendő vagy éppen elkerülendő példaként tekintünk rájuk? Úgy élünk, ahogy ők, mert ezt láttuk magunk előtt, vagy saját énképet kreálunk magunknak? De mi lesz, ha csalódunk a képben? Lecseréljük őket? Lecserélhetjük a szüleink képét, vagy a sors majd visszavezet minket arra az útra, vissza az otthon áldott melegéhez?
2. Minden ember - tartozzék bár a nyomorúságban sínylődő, durva és ápolatlan szegények közé, vagy az egyhangúan hûvös, unalmasan ápolt előkelők magasabb köreihez - életében legalább egyszer okvetlenül találkozik valamely mindaddig nem tapasztalt jelenséggel, s ez - ha csak egyetlenegyszer is - olyan érzést kelt benne, amely teljességgel különbözik életének minden addigi, s minden későbbi érzésétől. A szomorúságok és bajok közepette, amelyekből életünk szövődik, legalább egyszer felragyog valami boldogító öröm. Nyikolaj Vasziljevics Gogol
3. Az alapvető érzelmek nemcsak városonként, országonként, évenként vagy évszázadonként változnak. Azok az ingerek, amelyekre a szív válaszol, az életkor előrehaladtával is változnak: a gyermek, a kamasz, a felnőtt és az idős ember nem egyformán reagál az örömre és a bánatra. Az érzések azonban ugyanúgy léteznek mindannyiunkban, mivel az érzelmek egyforma mintát mutatnak. Dean Ray Koontz
4. Van, ami mindenhol egyforma. A gyerekek kacagása, a szegényeket sújtó nyomor és az öregek ráncai - azok különösen. Minden ember egyformán hajlik meg, s a ráncok is egyformán ülnek ki az arcokra. Bennük az egész élet - öröm, bánat, szenvedés, boldogság, nélkülözés, minden. Kezdem néha azt hinni, - sok-sok év után -, hogy egyszer bizony az én hátam is meghajlik, mint a fenyő Isten előtt.
5. Minden érzelem valamifajta célt szolgál: a szomorúság, a harag, a bánat, a félelem ugyanúgy, mint az öröm vagy a nyugalom. Bár vannak érzelmek, amelyeket nem olyan kellemes átélni, mint a többit, ez nem jelenti azt, hogy ezek rosszak lennének. Az emberi lét része, hogy emóciók széles skáláját éljük át nap mint nap. Jönnek és mennek, és ha hihetetlennek is tûnik az adott pillanatban, a nehezek sem tartanak örökké.
6. Évszakok változnak, évek ballagásznak, népek jönnek valahonnét, nemzetek tûnnek valahová, és tágul a messzeség, korlátokat dönt le a diadalmas ész, és amit ma nem ismerünk, holnap talán már megszokott lesz. Mit sem változik azonban a tragédia. A tragédia átélése, amely korról korra igazolja eredendő végzetünk. Jean-Pierre Montcassen
7. Minden generációnak meg kell küzdenie a saját elfogadtatásáért. Más-más ok miatt. Valamennyien átéljük elgondolásaink érvényre juttatásának nehézségeit. Ez se nem kor-, se nem korszakfüggő. Rátalálni a közös nyelvre, ami egymáshoz vezet, mégsem feladható. Babos Gyula
8. Sok a fájdalom, a szenvedés, és a sérülésekből következő még több sérülés, amit a szülők öntudatlanul örökítenek tovább gyermekeiknek, mit sem tudva sem ők, sem a gyerekek arról, hogy egy olyan készen kapott valóságot dédelgetnek, amely családi örökség. Van élet azon túl is, sőt, gyakran csak azon túl van élet.
9. Minden embernek megvan a maga sorsa. A saját, máséhoz nem hasonlítható sorsa. (...) Vannak dolgok, amelyek az ember akaratától vagy törekvésétől függetlenül léteznek, de végeredményben mégsem tudják alakítani az ember sorsát, vagy ahogy gyakran mondják, nem tudják a sors kénye-kedvére kiszolgáltatni az embert. Hát persze csak akkor, hogyha maga az ember sem mond le a harcról.
10. Miért teltek el azok a napok olyan gyorsan? Miért nem lehet lelassítani az időt, amikor boldogok vagyunk? A szenvedés, a fájdalom az idő végtelen folyamát kikristályosítja, szilárd elemeire bontja, és mintha minden másodperc egyetlen szilánkká válna, külön-külön érezzük mindegyiknek a hegyét, ahogy megkarcol, vagy belénk fúródik. A boldogság hullámai lágyan ölelnek körül minket, és hiába emelnénk gátat, elfolynak, eltûnnek a múltba.