Ugrás a tartalomra
Lelkem éjén rossz malom
zakatol: az unalom.
Régi, rozzant rossz malom
és úgy hívják: unalom.
Kapcsolódó idézetek
-
Az unalom kihozza az emberből a gonoszt.
-
Egy idő után minden egyhangúvá, érzelmi taposómalommá válik, és ami még rosszabb, unalmas lesz.
Saul Alinsky
-
Csak a dolgok emlékét látod, ezért unatkozol. Az unalom pedig az élet tudatának alapvető hiánya; az unalom az elmébe zárt tudat. Először el kell veszítened az elmédet, hogy eljuthass az érzékeidhez.
Dan Millman
-
Akármerre nézünk, szürkeség és jelentéktelenség vesz körbe. Még az is, ami szépen indul, hamar unalomba fullad, ebbe az emberi rítusba, ebbe az unalmas ritmusba, amit életnek neveznek.
Andrzej Sapkowski
-
Az unalom, mondhatni, egyáltalán nem semmi; gyúlékony anyag, alattomos érzés.
Kiss Noémi
-
Régi nóták kezdenek halkulni,
Régi álmok csöndesen fakulni,
Régi szemek tûnt napokba néznek:
Álom, álom, rossz álom az élet.
Juhász Gyula
-
Egyedül vagyok, a magány a vendég nálam.
Hajnal van, hallom, horkol a város.
Hiába hívom, nem jön a szememre álom,
Persze minek is jönne, én nem vagyok álmos!
Tankcsapda
-
Az unalom azok sorsa, akik teljesen a figyelemelterelésre hagyatkoznak, akik számára az élet az, hogy folyton szórakoztatva vannak, és akik elerőtlenednek, amint a mûsor szünetel. Az unalom azok gyötrelme, akik számára az időnek nincsen értéke.
Matthieu Ricard
-
Állandó, monoton rossz belül: ez a szétfolyó homály, amit érzek. Ami azonmód lecsap, ha kicsit nem figyelek, ha nem töltöm ki valami őrülettel az időt.
Karafiáth Orsolya
-
Fejemben éj van, éjek éjjele,
S ez éj kísértetekkel van tele;
Agyamban egymást szülik a gondolatok,
S egymást tépik szét, mint vadállatok.
Petőfi Sándor