Lelkünk mélyén számtalan kor rögeszméjének elsüllyedt hajóroncsa él, s csak azért nem bukkan felszínre, mert jelenlegi egónk tökéletesen beleágyazódik abba a valóságrendszerbe, amiben él. Szivacsként magába szívja az aktuális korhülyeség írott és íratlan szabályait, s miközben magában az örök emberit elfelejti, olyan lesz, mint egy kirakati bábu, melynek értékét teljes egészében a ráaggatott divatcikkek határozzák meg, vagy még jobb hasonlattal: mint komputer, melyet mások programoztak be.

Kapcsolódó idézetek

1. Életünknek nagy része értelmetlen, önmagát megsemmisítő ingadozás és hiábavalóság; káosszal küszködünk kívül és belül; és mégis hisszük, hogy van bennünk valami életbevágóan fontos és jelentőségteljes, csak tudnunk kellene olvasni a tulajdon lelkünkben. Érteni akarunk, fel akarjuk fogni a múló dolgok értékét és perspektíváját, hogy így kiemelhessük a fejünket a napi körülmények örvényéből. Will Durant
2. Igazi tudásunk elsüllyedt kincsként hever lelkünk tengermélyén (...) elsősorban azért, mert más a felszín és más a mélység törvény világa. Müller Péter
3. Régi sérelmeinken rágódunk, vagy visszavágyódunk elmúlt állapotainkba; az elképzelt jövővel ijesztgetjük vagy vigasztaljuk magunkat. Eközben elsiklunk az aktuális valóság, a jelen felett. Popper Péter
4. Akármennyire is töprengtünk, belül a lelkünk tele van könnyûséggel, finom részegséggel, a szabadság enyhe mámorával. De nem tántorgunk, nem inog a térdünk ettől, mert a sok nehéz tudás ólma már régen jól megülepedett a szívünk vagy inkább valahol a gyomrunk alján, miként az erős, tengerre épült hajók tőkesúlya, s a világnak ez a keserû ismerete, ha le is lassítja nagyon a vitorlánkat, de szilárdságot ad. Ámbár ezt sem jól mondom. Akármilyen tetszetős hasonlat ez az ólom a hajófenékben, nem jó hasonlat. Abban sem vagyok biztos, hogy olyan nehéz és keserû-e csakugyan, ami lefelé húz bennünket. Csak azt tudom, hogy van egy nagyon mély lerakódás létezésünk alján, a második vagy legfeljebb a harmadik réteg alulról számítva, ami már végleges és változtathatatlan, ahol már nem mozdul az életünk, tehát rossz szó rá, hogy lelassít, hiszen egyáltalán mozdíthatatlan és befejezett. Erős és szilárd tartalom ez az emberben, és nem valamilyen szomorú vagy halott dolog, sőt bizonyos tekintetben éppen ez él igazán, ez az, amit létezésünk folyamán létrehozunk, amit életre hívunk életünk anyagából. Ottlik Géza
5. Olyanok vagyunk mindannyian, mint a mélytengeri halak: állandón a víz alatt úszunk, s nem vesszük észre az elmaradó napokat, hónapokat, éveket. Úgy válik múlttá a jelen, hogy szinte tudomást sem veszünk róla. Mindig valami más foglalkoztat, mindig előre tekintünk, s nem látjuk, ami a lábunk előtt hever. Messzi tengerek hívása miatt gyötrődünk, s nem érezzük a hazai víz ízét. Kalandozó és buta vágyak partjaira vágyunk, s megfulladunk, ha végül partra vet az élet. Néha azonban váratlanul megmutatja magát a múlt. S ha van bátorságunk szembenézni a tárgyakkal, s mindazokkal az emlékekkel, amiket azok felidéznek, a hatalmába kerít valami nagy-nagy nosztalgia, összeszorul a szívünk, mert az ifjúság van azokban a tárgyakban, a helyrehozhatatlan hiba, a helytelenül végiggondolt gondolat. Nagy István Attila
6. A végletes jó és a végletes rossz érzések (...) szinte törvényszerûen hozzák felszínre a lélek legmélyéről a múlt elsüllyedt és elfelejtett hajóroncsait. Jót, rosszat egyaránt. Nem ritka, hogy a túl nagy jólétben, örömben mást se csinálunk, csak a múltban elkövetett bûneinken rágódunk. És arra is van példa, hogy a lét legsötétebb pillanataiban határtalan vidámság lep meg minket, visszaröhögjük magunkat a gyermeki ártatlanságba. Cserna-Szabó András
7. Vannak dolgaink, emlékeink, amik ott porosodnak a polcainkon. Évek során felgyûlt, megélt pillanataink. Õrizzük, hogy bármikor előkaphassuk őket. Albumnyi fotók, megfakult életképek... Körülvesszük magunkat emlékekkel, évek óta nem használt dolgokkal, gardróbban felejtett ruhákkal, repedt kávéscsészékkel, színeiket vesztett pillanatokkal, polcon felejtett, soha nem olvasott könyvekkel. Ezek lesznek értékeink, a bizonyosságaink, a helyhez kötöttségünk biztos gyökerei. Turóczi Ildikó
8. Szánom azokat, akik hamis bálványokat imádnak. Holott a hamis bálványok imádtatásának korát éljük. Gondolkozott már azon, mi lesz velünk, ha engedjük elsorvasztani magunkat? Ha ez így megy tovább, az egész emberiség diszlexiás lesz. Minek fárasztanánk magunkat olvasással, amikor éjjel-nappal színes villódzás vesz körül bennünket? Úgy áradnak ránk a helyettünk, s nem általunk elképzelt képek, mint a záporeső. Elkeserítő. Bennem ez amolyan a haj rakja be a csavarót?! érzést kelt. Így is mondhatnám: a bugyi tartja a gumit!? Vavyan Fable
9. Mindenkiben ott lapul valami mélyen, ami csak arra vár, hogy meghallja az őszinte énünk hangját, ami az egyetlen igazán őszinte kalauzunk az életünk során. Aki nem képes meghallani, úgy fogja élni az életét, mint egy báb, amelynek a zsinórját másvalaki rángatja.
10. Így múlik el a mi életünk. Szakadatlanul munkában, éber figyelemben, gépek közt, kerepelve folytonosan, csúnya robotban, bár a fejünkben fény van és értelem, szivünkben a jóság. Kosztolányi Dezső