Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az életünk nem csupán a miénk. Az anyaméhtől a sírig kötődünk másokhoz - a múltban és a jelenben. És minden bûntettel vagy kedves gesztussal a jövőnkhöz járulunk hozzá.

🎭 Kultúra ☸️ Buddhizmus
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nemcsak azok a mi erőszakaink, amiket a magunk életében élünk meg, hanem a másokéi is, amik régebben történtek, mert minden erőszak összefügg, még ha nem is látszanak az őket összekötő szálak, mert a múlt a jelenbe van belefoglalva, vagy mert a múlt a mi fenntartásokkal fogadott örökségünk, és a végén mindent meg fogunk kapni: a józanságot és a mértéktelenséget, a jó és a rossz döntéseket, az ártatlanságot és a bûnöket. Juan Gabriel Vásquez
  2. Az élet abból áll, hogy szereplünk benne, vagy éppen rendezzük, de semmiképpen nem maradhatunk mindvégig kívülállók. Sőt, inkább azzal nehéz megbirkózni, ha folyton csak mellékszerepet osztanak ránk.
  3. Mindannyian építünk valamit. Erről szól az életünk. Kell valami, ami a miénk. Megmarad vagy velünk jön, mikor elmegyünk, és nyomunk sem marad. Ki tudja, hogyan van elrendelve. De ez már nem is a mi dolgunk. J. J. Stalter
  4. Múltból, jelenből és jövőből van összegyúrva az emberiség. Akik ma élnek, csupán egy nagy folyamatnak részesei... amit ma építesz, alkotsz magadnak, abban apáid és nagyapáid vére-verejtéke is benne van. Minden, ami a múltat idézi, otthonosabbá teszi a jelent is.
  5. Múltunkat visszük magunkkal, össze vagyunk kötve a jövővel, és mi döntjük el, hogy ragaszkodunk-e hozzá, azt akarjuk, hogy mindig a közelünkben legyen, vagy elengedjük. A sors az, ami adatott nekünk, és amit magunknak alakítunk. Alice Hoffman
  6. Lelkünkből nemcsak a saját történetünk olvasható ki, hanem mindazoké, akiknek a sorsa, akár a legtávolabbról is, összefügg a miénkkel. Müller Péter
  7. Fontos szerintem, hogy ne csak a múlt történéseivel és a jövő tervezgetésével foglalkozzunk, hanem legyünk a jelenben is. Nagyon nem mindegy, hogy leéled az életed vagy megéled az életed. Hajnóczy Soma
  8. A hozzánk legközelebb álló, leginkább tőlünk függő embernek is van saját élete, sorsa, amihez nincs hozzáférésünk, amiben ő dönt. Mi csak legyünk jelen a pillanatban, legyünk a kinyújtott kéz, amit el tud érni. Kováts Adél
  9. Amíg itt vagyunk, itt van az életünk is. Így mikor szeretettel és figyelemmel árasztjuk el férjeket, feleségeket, szülőket, gyermekeket, és örökös barátainkat, akik körülöttünk vannak, ugyanezt kell tennünk, ugyanilyen mértékben a saját életünkkel is, hiszen a miénk. Az életünk mi magunk vagyunk. Cecelia Ahern
  10. Amit másokban szeretünk, az nem ők maguk. Az emberek csakis azoknál a kapcsolatoknál fogva becsesek nekünk, amelyek hozzánk fûzik őket. Ezek a kapcsolatok változnak az élet folyamán, s velük együtt érzelmeink is megváltoznak. Anatole France
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat