Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Létünk titkára döbbenünk rá, amikor felismerjük, hogy nem az erő tesz védetté, hanem az erőtlenség, a kiszolgáltatott gyengeség, amely nem emel gátat, hanem engedi áradni önmagamat.

💍 Feleség 👰 Menyasszony
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Eljön az a pillanat, amikor meg kell állnunk, mert ráébredünk, hogy többé nem a saját energiánk visz előre bennünket, hanem valami tehetetlenségi erő sodrásába kerültünk. Mint egy lejtőn.
  2. Az erőtlenség gúzsba köt minket, ahogy azt is, amit hiszünk, tudunk és érzünk. Elrejti a valódi énünket, láthatatlanná tesz minket, idegenné saját magunk számára is. Amy Cuddy
  3. Önmagunk védelmében nem akarjuk tudomásul venni azt, hogy a világ közönyös és kíméletlen, életünk esendő és törékeny. Élni akarunk a menekülés és a győzelem lehetőségével. Valami ilyesmi lehetett az a mozgatóerő, amely kifejlesztette bennünk azt a képességet, hogy a veszélyeket lehetőségekké, a vereséget győzelemmé alakítsuk át. Hankiss Elemér
  4. Az a tény, hogy néha összetörtnek érezhetjük magunkat, hozzátartozik mélységes emberi mivoltunkhoz, nem pedig jellemgyengeség. Ha valami gyengeség, az sokkal inkább a félelem szenvedésünk tényleges meglátásától, valamint az az ellenállásunk, hogy bölcsebben foglalkozzunk vele. Marianne Williamson
  5. Igazában a bûn vagyunk, a gyöngeség, az, amit leplezünk. Az erény, ami kilátszik belőlünk, felülete csak a jéghegynek, ami a mélyben vagyunk. Márai Sándor
  6. Néha a valóság a semmiből kerül mögénk, és csíp a fenekünkbe, és mikor a gát átszakad, csak úszni tudunk. A színlelés világa egy ketrec, és nem gubó, csak egy ideig ámíthatjuk önmagunkat. Fáradtak vagyunk. Félünk. A tagadás nem változtat az igazságon. Előbb vagy utóbb, félre kell tennünk a tagadást, és emelt fővel, villámló szemmel nézni szembe a világgal. Ha az ember folyton csak tagad, a sok apró csepp óceánná dagad. De vajon, hogy védekezzünk a fulladás ellen?
  7. Az ember ledönti a falakat, hogy szabaddá legyen, de aztán már nem egyéb, mint lerombolt erősség, amely minden világtáj felé nyitva van. És kezdődik a szorongás, annak a tudata, hogy nem vagyunk. Antoine de Saint-Exupéry
  8. Hiába tudatosul bennünk valami: a tudat nem véd meg a lélek sokkal mélyebben rejtőző hatalmai ellen. Müller Péter
  9. A bizonytalanságban - aggodalomban, félelemben - tartás fokozatosan elbátortalanít, s a lázongás átadja helyét a letargiának. Abban az állapotban jogainkról megfeledkezünk, ember voltunk háttérbe szorul, és annyira kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, hogy szinte bármit megtehetnek velünk. Vámos Miklós
  10. Az emberi lét titka nem abban rejlik, hogy éljünk, hanem abban, hogy miért éljünk. Az ember, ha nincs szilárd elképzelése arról, hogy miért éljen, nem hajlandó élni, és inkább elpusztítja magát, semhogy e földön maradjon, még ha csupa kenyérrel rakják is körül. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat