Ugrás a tartalomra
Ma minden álom ébren ér,
Ez egy félig rajzolt képregény.
Ha visszanézni néha félsz,
Akkor tenned kell a holnapért.
Kapcsolódó idézetek
-
Ébren fekszem, és félek, hogy eltûnsz és sosem térsz vissza. Ébren fekszem, és azokon a dolgokon rágódom, amelyekről félig-meddig tudok a jövőből. De teljes mértékben hiszem, hogy nekünk együtt kell lennünk.
Audrey Niffenegger
-
Én az álom, te az ébrenlét,
Alig látom, de már véget is ér.
Tükröt tart az élet, amit látni félek,
Mert csak játszom, hogy minden szép.
Halott Pénz
-
Kell, hogy emlékezz minden álmodra,
Mert csak ûrt hagy majd múltad számodra.
Hogyha félsz attól, mit most megtennél,
Tudd meg, hogy lesz jó, és nem vesztettél.
Depresszió
-
Ha álom csak az élet,
Egyszer mindenki felébred
Egy tiszta hajnalon,
Várja borzalom
Vagy irgalom.
Ákos
-
Egy álom dugig lehet olyan apró részlettel, ami előre jelzi a közelgő végzetet. De az is lehet, hogy az egész nem jelent semmit.
-
Égbe rajzolt képregény az életünk csupán,
Jövőnk előtt álldogálunk félve és bután,
De attól érdekes, hogy oly bizonytalan,
S a toll, mely sorsod írja, más kezében van.
Kontor Tamás
-
Álmok: mindenkinek vannak. Néha jók, néha rosszak. Néha azt kívánod, hogy elfelejtsd őket, néha ráébredsz, hogy túlszárnyaltad őket. Néha úgy érzed, végre valóra válnak, és néhányunknak csak rémálmok jutnak. De nem számít, miről álmodsz, mikor eljő a reggel, a valóság beférkőzik és az álmok eltûnnek.

Hónapok óta úgy érzem, álmodom. Minden nap rettegek, hogy egyszer eljön az ébredés.
Szurovecz Kitti
-
Az álom sorsa az ébredés,
De mégis él, mégse tévedés,
Szép emlék, és ez nem kevés,
Jobban fáj az, ha elvész.