Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Magunk is események hálózata vagyunk, ahol a mi enyhén változó állandósulásunkat vagy ideiglenes fenntarthatóságunkat nem is köszönhetjük másnak, mint ama ténynek, hogy események képesek hasonló események megteremtésére is.

Krasznahorkai László
🌅 Nyugdíjba vonulás 🦁 Bátorság próbája
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A veszteségek életünk részei, egyetemes, elkerülhetetlen állandók. És szükségesek is, mert általuk fejlődünk. Voltaképpen a veszteségek és a velük kapcsolatos magatartásunk által vagyunk azok, akik vagyunk. Jorge Bucay
  2. A dolgok megtörténnek. A rossz dolgok is. Mi pedig csak azt tudjuk befolyásolni, hogy velünk történnek-e, vagy értünk. Meg Mason
  3. Ahogyan változnak a dolgok, úgy mi is képesek vagyunk velük változni és elfogadni a körülöttünk lévő világ és önmagunk folytonos változását. Ha ezt valaki elfogadja, az persze sok esetben úgy tûnik, mintha újrakezdés lenne, de alapvetően egy folyamatos változás, amiben benne vagyunk. Kollár-Klemencz László
  4. Minden, ami csak létezik, részese a keletkezés és lebomlás végtelen körforgásának. Ennek megfelelően fenntartható kertünk lehet ugyan, de arra ne számítsunk, hogy tartósan ugyanúgy fog kinézni, hiszen vég nélkül folyik benne a változás, az átalakulás mind a mûködését, mind a látványát tekintve. És ez így van rendjén!
  5. Életünk eseményei és körülményei nem csupán a gondolatainkon és a hozzáállásunkon alapulnak, hanem azon is, akik vagyunk, és hogy ezt mennyire fogadjuk el és tudjuk kifejezésre juttatni. Anita Moorjani
  6. Egyetlen esemény, még ha jelentéktelen is, egy újabb láncszem, ami felfûződik megváltoztathatatlan sorsunk szálára. Nellie Bly
  7. A környezetnek, a természetnek mi is ugyanolyan szerves részei vagyunk, mint bármilyen más faj. Nem vagyunk, és nem is tudunk függetlenek lenni tőle, akármennyire is igyekszünk így tenni, vagy legalábbis ezt hinni. A mi életben maradásunk függ a bolygó élhető környezetétől, nem pedig a bolygó fennmaradása tőlünk.
  8. A mi specialitásunk az alkalmazkodás. Szinte bármihez alkalmazkodunk, jóhoz és rosszhoz is. Még a magunk által okozott, végső soron rendkívül pusztító éghajlatváltozáshoz is, feltéve, hogy kellően lassan történik. Mármint emberi lépték szerint lassan, hiszen amit mi lassúnak találunk, az a természet ősi mércéje szerint villámgyors fordulat. A képességünk, hogy szinte akármilyen viszonyokhoz alkalmazkodunk, áldás és átok is egyben. Segít nekünk életben maradni, de idővel csaknem bármilyen őrültség normálisnak tûnhet miatta. Marcus Rosenlund
  9. Úgy viseljük állandóságunkat, mint gyertya a lángját, változunk és fogyunk, de a láng csak velünk együtt lobban el. Eduard Petiska
  10. Az élet megváltozhat, és éppen mi vagyunk azok, akik képesek vagyunk megváltoztatni saját életünket. Adam J. Jackson
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat