Már csak csendesen nézik a tévét Ahol ragyog egy másik világ És ők nem kérik senkin se számon Az elrabolt évek sorát Pedig semmiért vesztek el álmok Mint a zálogban hagyott ruhák.

Kapcsolódó idézetek

1. Ne szólj, szól helyetted a csend. Ne nézz, hunyt pillád mögött vagyok. Ne hívj, hívnak az álmaink. Ne keress, hisz úgyis ott vagyok.
2. Az emberek nem látnak, csak néznek. Ürügy kell, hogy elfelejtsék maguk baját. Inkább sóvárognak, s vágyják életed, bele sem gondolva, hogy talán, neked sem könnyebb a világ. Sohonyai Attila
3. Elfeledkeznek az emberek egymásról. Nem néznek egymás szemébe, nem kérdezik a másikat. Átlépnek a problémákon, valahogy mindenki rohan. Mindenkinek egy élete van, azt próbálja jól leélni, csak rengeteg minden mellett elmegyünk, azt hiszem. Elmegyünk a természet mellett, elmegyünk a saját országunk mellett. Szacsvay László
4. Ma már szinte senki nem mer álmodni. Az arcokon is látszik, csak nézz körül! Szürke, beszûkült, célok nélküli életek tömege. Pedig álmai mindenkinek lehetnének.
5. A színek, a ruhák és az emberek is fakóbbak, csendesebbek, beletörődve battyognak várossá nőtt falujukban az egyik bolttól a másikig, az orvostól a gyógyszertárig, aztán vissza a lehúzott redőnyû lakások szobáiba. Ebben a városban nem élnek meg a kávézók, nem nyitnak egymás után új boltok, nincs hangzavar és sokadalom. Csak a régi cégérek porosodnak az évek óta érintetlen épületek homlokzatán. Mozi, amit bezártak, mert a helyiek nem látogatták, és mert a várost nem látogatta a helyi lakosokon kívül senki. Megállt az idő, és mintha az emberek is megálltak volna az idővel együtt, mintha beletörődötten gyászolnák az életet, amit le sem éltek, aminek mintha már akkor a végét várnák, amikor elkezdődik, nem nevetnek, nem sietnek, nem állnak le beszélgetni és fagylaltot enni, csak vonszolják magukat a dolgukra. Czakó Zsófia
6. Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit. Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. (...) Valamit elvesztettem. Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el! Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, (...) hanem azt az álomszerû érzést, hogy a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni. Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért kutatok utána? Az ifjúság volt? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy kiraboltak. Márai Sándor
7. Valakinek végre meg kell értenie. Valakinek végre elégnek kell lennie ahhoz, hogy elég legyek számára. Csendesen fordulok el ettől a torz világtól, a világ arcától, amiben minden olyan másképp történik, mint ahogyan lehetne. Kiesünk egymásból. Ledobott, megunt cipők. Kiégett vágyak a sarokban. Álmok, melyet soha nem mertünk végigálmodni. Albert Tímea
8. Sokan csak néznek, de semmit sem látnak, hisznek és tûrnek, hallgatnak, várnak. Csapdába zárva, számtalan számla, süketen, némán a vakvilágba...
9. Egyesek úgy érzik, nem érdemlik meg a szeretetet. Csak csendesen továbbállnak a semmibe, és próbálják lezárni a múltat.
10. Az embereknek eltolódott a realitásérzékük. Nap mint nap ráragadnak a képernyőre, nézik a szappanoperákat, a filmeket, a híreket, a popsztárokat. Megváltozik a valódi értékek megítélésének képessége, erősnek képzelik magukat. De valójában ők lélekben már halottak. Jim Morrison