Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Már pusztulni sem úgy pusztul a nép, mint régebben. Nem is tudom, régen rendesebbek voltak a haldoklók. Emlékszem, apám is, nagyapám is, mikor kitöltötte a haldoklása idejét, fogta a kalapját, aztán kiballagott ebből az árnyékvilágból. Ma meg mindenki úgy ragaszkodik a nyomorult életéhez, mintha akciós árut szerzett volna a szupermarketbe.

Lackfi János
👩‍👧 Egyedülálló szülő 🎓 Érettségi
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ez ellentmondásnak tûnhet, de sok embert ismertem, akik már nem éltek, pedig még dolgoztak, ettek, és ugyanúgy végezték társadalmi teendőiket, mint azelőtt. Mindent automatikusan csináltak, anélkül, hogy észrevették volna a mágikus pillanatot, amit minden nap magában hordoz, anélkül, hogy egyszer is megálltak volna, hogy egy másodpercig az élet csodájára gondoljanak, anélkül, hogy megértették volna, hogy a következő perc talán az utolsó, amit ezen a bolygón töltenek. Paulo Coelho
  2. A "felnőttek" általában lehetetlenül gazdálkodnak az idővel. Örökös várakozásban élnek, múlt és jövő szakadékában. Egyre várnak valamit (hol ezt, hol azt), mígnem elérkezik haláluk órája. Nem így a gyerekek. Õk egy szabad órába, egy délutánba, egyetlen percükbe is életük egészét ömlesztik bele, ahogy csak a nagyon gazdagok tudnak és mernek költekezni. (...) Míg a gyermekkort kinőjük, e lelki gyermekséget halálig megőrizhetjük. Pilinszky János
  3. Akkoriban a nagy háború előtt még nem volt teljesen mindegy, hogy egy ember él-e vagy meghalt. Hogyha valaki a halandók sorából kihullt, nem lépett azonnal egy másik a helyére, hogy a halottat elfeledtesse, hanem a helyén hézag maradt. Mindennek, ami nőtt, sok idő kellett a növéshez. És mindennek, ami elpusztult, sok idő kellett, hogy elfeledjék. Az emberek abban az időben emlékeikből éltek, mint ahogy ma abból a képességünkből élünk, hogy gyorsan és erélyesen el tudunk felejteni mindent. Joseph Roth
  4. Ha öreg emberektől azt kérdezzük, hogy mit gondolnak: vájjon jobb lett-e a világ, majdnem mind tagadólag felelnek és pedig annál határozottabban, mennél öregebbek és közös véleményük, hogy "az ő idejükben" hasonlíthatatlanul jobb volt minden. Minthogy ilyenformán nyilatkoznak olyasmikről is, amik bizonyára nem változtak, mint pl. a nap melege, vagy a gyümölcsök zamata stb., teljesen nyilvánvaló, hogy ez ítélet alapja nem a dolgokban, hanem magukban az öreg emberekben gyökeredzik. Wilhelm Ostwald
  5. Igazából nem is kéne itt lennünk! De itt vagyunk. Olyan ez, mint a nagy regényekben, Frodó úr, amikre mindenki emlékszik. Mind teli voltak sötétséggel és veszéllyel, és néha még a végüket sem akartuk tudni, mert boldogan semmiképpen sem végződhettek. Hogy lehetne a világ újra olyan, mint volt, ha ennyi szörnyûség történt közben? De végül is ez csak egy múló dolog. Ez a sötétség. Még a sötétségnek is el kell múlnia, új nap virrad majd fel! És ha egyszer kisüt a nap, annál tisztábban fog ragyogni. Az ember azokra a történetekre emlékszik, amik jelentettek valamit, még ha túl kicsi is volt hozzá, hogy megértse, miért. De azt hiszem, Frodó úr, én igenis értem, most már tudom! E történetek szereplői gyakran visszafordulhattak volna, de nem tették. Továbbmentek, mert volt mibe kapaszkodniuk. (...) Akad még jó ebben a világban, Frodó úr, amiért érdemes küzdeni.
  6. Gyûjtenek, sokkal többet, mint amennyire szükségük van, mind csak gyûjtenek, gyûjtenek, s már nem is tudják, hogy miért. Mint az emberek, éppen. (...) Én ha valamit dolgozom, azért csinálom, hogy éljek. De ezek azért élnek, hogy örökösen dolgozhassanak valamit, aminek már nincsen is értelme. És a végén nem is élnek, csak dolgoznak, dolgoznak. Amíg meghalnak, addig. Mint az emberek, akik a falvakban élnek, meg a városokban, és egész életükben csak dolgoznak, hordják össze maguk köré a sok mindent, és nincs is idejük ahhoz, hogy örvendeni tudjanak az életnek. Wass Albert
  7. Száz vagy éppen ötszáz éve is ugyanazok loptak, akik ma: akik rászorultak, mert - jobb híján - köztörvényes (és nagy átlagban: piti) bûnözőnek lenni nagyon gyakran nem választás, hanem (élet)helyzet kérdése. Akinek nincs, és éhes, és nem lát megoldást, lopni fog. Kondor Vilmos
  8. Minél idősebb vagyok, annál kisebbre szûkül körülöttem a világ. És már nem tehetek ellene semmit. Az élet rövid (...). Legalább meg kell próbálnod élni, mielőtt ott végzed, ahol én - csak számolom a napokat, míg mások úgy nem döntenek, hogy betesznek valahová, ahonnan már nem szabadulhatok. Mert ennek nézek elébe, tudod? Hogy majd valaki kitörli a fenekemet egy olyan helyen, ami tele van haldokló emberekkel. John Corey Whaley
  9. Az ember, jóllehet maga is halandó, nem tudja elképzelni sem a tér, sem az idő végét, de a történelem és a nemzet végét sem, és így folyton a feltételezett végtelenségben él. A haladás gondolatának bûvöletében az emberek nem sejtik, hogy minden út előre egyszersmind út a vég felé, és hogy a csak tovább és az előre örömteli jelszavakban a halál ledér hangja szólal meg, amely sietségre csábít bennünket. Milan Kundera
  10. Az emberek nem változnak. Még a rettenetes háborúk sem változtatják meg őket. Elbarikádozzák magukat régi meggyőződéseik és szokásaik mögé, és nem egykönnyen bújnak elő onnan, sőt: a gyengeségek, a káros szenvedélyek, a csalások, az alattomosságok, a sunyiságok nemhogy eltûnnének a katasztrófák után, időnként szégyenszemre még meg is erősödnek. Aharon Appelfeld
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat