Már rég nem egymást szerettük, csak a szerelmet együtt; veszteségünket, mely mint a belső vérzés, elárasztotta testünk, átszivárgott a bordák közén, az ingek hajnalát beszennyezte s terjedt tovább kenyérre, sóra, földre száll fákra, reggelekre.

Kapcsolódó idézetek

1. Ezt kell szeretni, ami magával sodor és szétszed, mert ez a mi javunk. Ezeket a kaland nélküli napokat, ezeket az egyforma mozdulatokat, az elveszettnek tûnő időt, a hamis remény elhagyását, az eső utáni lágy estét, a meg nem születendő gyerekeinket (...), a keresztet, a táskát és a fedőt, ezekkel a fonott virágokkal, a rosszul megfogalmazott panaszokkal és nedves zsebkendőkkel együtt. Jean-Michel Maulpoix
2. Mielőtt az élet oly zûrössé vált, mert mindketten megtanultunk hazudni, a tisztaság már elhagyta testünket, miként a vízbe kevert méreg feloldódik.
3. Most szerelmünkből kivált s kellemedben egy ölelés örökre szétszakadt. József Attila
4. Az évek során oly bensőségessé, meghitté váltunk egymás számára, hogy ha néhány órára el kell válnunk, valósággal fájlaljuk a másik hiányát. Ez az érzés sokkal több, mint a szerelem. Vavyan Fable
5. Megosztottuk egymással az álmainkat, és rengeteg tervünk volt. (...) Ma már úgy érzem, mintha egy rossz, de múló álom lett volna. Hogyan lehetséges, hogy két ember egymásba szeret, s olyan sok mindent megosztanak egymással, aztán ez az egész szinte egyetlen éjszaka szertefoszlik.
6. - Sok férfinak okoztam szenvedést, és sokat szenvedtem... A szerelem fénye árad a lelkemből, de aztán nem sugárzik többet: elállja az útját a fájdalom. (...) - Ami megsebez, az gyógyít meg minket. Paulo Coelho
7. Ne várd, hogy újra kezdjük. Elpusztultál, nem vagy. Nem én, te ölted meg szerelmünket. Elhervadt, mint vadvirág, melyet az út szélére dobtak és letapostak. Caius Valerius Catullus
8. Amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük. Buddha
9. A seb el van mérgesedve, melyet hazulról hoztam. A szív kitépetett termő földéből, de gyökerei bennszakadtak. Nappal gondolataim viszik lelkemet haza, éjjel álmaim. Nem élünk, csak hervadunk e földbe átültetve. Felfogadtuk, hogy feledni fogunk mindent s azon vesszük észre magunkat, hogy megloptuk lelkünket, hírlapokban csak azt olvassuk, a mi hazánkról beszél, ajkainkra önkénytelen jönnek a Kárpátok alatti melódiák, és azután úgy nyomja valami a szívet, mint a ki nem sírhatott könny. Nincs betegség a miénkhez hasonló. Nem gyógyulunk. Jókai Mór
10. Napról napra, hétről hétre úgy éreztem, valami szétárad bennem, ott legbelül, valami lágyan és melegen, finoman és érzékien átveszi az irányítást testem felett. És ez a valami egyre elviselhetetlenebbé tette azt a tényt, hogy csak úgy létezzünk a világban, távol egymástól. Ez a valami nem pusztán a nő vágya volt a férfi után. Hanem az életem mélyéből egyetlen pillanat alatt feltörő szerelem. Tomán Edina