Ugrás a tartalomra
Máshogy számoljuk az éveket, mióta apánk meghalt. Nemcsak azt számolom, hogy hány éves vagyok, hanem azt is, hány éve halt meg az apám. Júliusban születtem, ő júliusban halt meg, csak tíz évvel később. Félek a pillanattól, amikor már többet éltem apám nélkül, mint apámmal.
Kapcsolódó idézetek
-
Az évek múlásával megtapasztaljuk, hogy sokszor közelebb áll hozzánk egy elvesztett szerettünk - apánk, anyánk, barátunk - , mint az, aki a közelünkben él a jelenben. Az elvesztettel akár egy életen át beszélgetünk, visszaidézzük az emlékét, nem csak azért, hogy gyászoljuk, hanem hogy az élete tanulságaiból bátorítást, gondolatokat merítsünk a saját életünkre vonatkozóan. Alakja változik az emlékezetünkben, a hozzáfûződő kapcsolatunk elmélyül, és olyan dolgokra is felfigyelünk, amelyekre az életében addig még nem.
Jelenits István
-
Egy délben, ősszel, meghalt apám. Erővel halt meg, méltósággal és példásan. Mintha megmutatta volna, hogyan kell meghalni. - Kezeim között halt meg, s ettől a pillanattól módosult halálfélelmem; nem félek már úgy, s nem a haláltól félek, nem attól az ismeretlentől, borzalmastól; inkább csak az életet sajnálom itt hagyni, az élet ízét és illatát követelem a halálon; de abban a pillanatban, mikor apám behunyta a szemeit, megértettem, hogy a halál nem rossz és nem jó, nincs semmiféle jellege.
Márai Sándor
-
Ha valaki 70 éves, akkor már nem szívesen emlékszik éveire. A születésnapjaimat nem tudom elkerülni, de legalább elkerülhetem azokat az embereket, akik az évek múlására emlékeztetnek.
Dzsaváharlál Néhrú
-
Mindegy, akár harminc évvel, akár hetvennel halunk meg, mivel mindkét esetben és magától értetődőn, más férfiak és más nők tovább élnek, mégpedig sok-sok ezer esztendeig. Tulajdonképp semmi se világosabb. Mindenképp én halok meg, akár most, akár húsz év múlva.
Albert Camus
-
Mindannyiunk életében vannak kiemelkedő pillanatok: olyan időszakok, amelyek kisebb, vagy mélyreható változást idéztek elő bennünk. Én négy olyan időszakot tudok felidézni, amelyek megváltoztatták az életemet: azt az évet, amikor megszülettem, azt az évet, amikor megtudtam, hogy meg fogok halni, azt az évet, amikor meghalt az anyám, és most már megvan a negyedik is - az az év, amikor megismertelek.
Cecelia Ahern
-
A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
-
Mindenki tudja, hogy egy nap bekövetkezik. Természetes, hogy átéljük a szüleink halálát. De amikor eljön az idő, rájövünk, hogy mégsem készültünk fel rá. Üres gyász kerít hatalmába, az ember felnőtt létére elhagyott gyermeknek érzi magát. Szomorúságot érzünk az elvesztegetett idő miatt, megbánást mindazért, amit nem mondtunk ki, és hálát mindenért, ami szép volt.
Cecilie Enger
-
Minél tovább vagyunk együtt,
annál nagyobb lesz körülöttünk a halál.
Hányat ismerünk mostanra,
akik meghaltak! Mi, akik fiatalok voltunk,
most számoljuk a létünk árát.
És mégis, ahogy a holtakat ismerjük,
egyre ismerősebb lesz maga a világ.
Wendell Berry
-
Különböző intenzitással, de mindenki fél a haláltól, én viszont úgy érzem, hogy az attól való félelem, hogy nem is éltünk, sokkal erősebb bennünk. Az élet vége felé, amikor az ember rájön, hogy lassan már késő lesz, ez az érzés egyre erősödik.
-
Az öregség és a halál két egymástól teljesen független fogalom, ha valaki öregszik, az még nem jelenti, hogy a halálához közeledik. A halál, csakúgy, mint a szerelem, váratlanul állít be, nem tudhatod, milyen úton érkezik, vagy hogy miért jön egyáltalán. A halál olyan, mint a szerelem, felbukkan és elillan, szélhez vagy szivárványhoz hasonlóan, és ki tudja, mi marad utána, ha egyszer elmegy.