Ugrás a tartalomra
Másként olvasunk reggel és éjjel, húszévesen és negyvenévesen, győztes hadvezér korunkban és befelé forduló szerzetesi állapotunkban, szerelmesen és rezignáltan.
Kapcsolódó idézetek
-
Fiatalon tanulunk. Időskorban megértünk.
Marie von Ebner-Eschenbach
-
Húszévesen az akarat uralkodik rajtunk, harmincévesen az ész, negyvenévesen pedig a megfontolás.
Benjamin Franklin
-
Amikor fiatalok vagyunk, többféle jövőt képzelünk el magunknak; amikor megöregszünk, többféle múltat képzelünk el másoknak.
-
A felnőtt élet kapujában, tizennyolc évesen sokan indulunk a világ megváltásának szándékával. Küzdünk, verekszünk, tanulunk, tudással vértezzük fel magunkat, majd jó ideig szégyelljük letenni a magunkra vállalt terhet. Ahogyan fogynak éveink, úgy világosodik meg előttünk, hogy a dolgok összefüggésrendszere mennyire bonyolult.
Simonyi Károly
-
Siker és kudarc. Úgy gondolunk rájuk, mint ellentettekre, de valójában nem azok. Társak, akár a hős és a fegyverhordozója.
-
A lázadás korában születtünk. Mindenünket neki szenteltük, lelkesedtünk, kockára tettük az életünket és a fiatalságunkat, és most egyszer csak megtorpanunk: a kezdeti lelkesedés átadja a helyét a valódi kihívásoknak: a fáradtságnak, az unalomnak, a saját képességeinkben való kételkedésnek. Kénytelenek vagyunk szembenézni a magánnyal, az ismeretlennel, a váratlan meglepetésekkel, és amikor már sokadszorra esünk el úgy, hogy senki nem segít fölkelni, föltesszük magunkban a kérdést, hogy valóban megéri-e ennyit szenvedni. (...) Megéri folytatni. És folytatni fogjuk, akkor is, ha tudjuk, hogy a lelkünk, bár örökkévaló, ebben a pillanatban az idő hálójának foglya, a maga lehetőségeivel és korlátaival.
Paulo Coelho
-
Az ötvenes éveinkben gyakran érezzük, hogy öregnek még fiatalok, fiatalnak pedig már öregek vagyunk.
Jakupcsek Gabriella
-
Mi már nem vagyunk ifjúság. Nem akarjuk többé megostromolni a világot. Menekülők vagyunk. Menekülünk önmagunk elől. Az életünk elől. Tizennyolc esztendősek voltunk, s kezdtük szeretni a világot és az életet; és lövöldöznünk kellett rá.
Erich Maria Remarque
-
Húszévesen azért utazunk, hogy felfedezzük önmagunkat, harmincévesen szerelemből, negyvenévesen mohóságból és kíváncsiságból, ötvenévesen pedig azért, hogy meglepődhessünk.
-
Legyünk ébredők a hajnallal, munkálkodók a nappal és elmélkedők az éjszakával.