Még a legfásultabb, legfáradtabb elme is bátorítást kap a sorstól, hogy észrevegye a valódi gyönyörök csiklandozását. Amikor így teszek, mérhetetlen nyugalom száll meg - odahajlítom, odairányítom lelkem, hogy hozzátapadjon, és élvezze a jót. Nem azért, hogy belevesszen, eltûnjön benne, hanem éppen az ellenkezőjéért: hogy megtalálja benne önmagát.

Kapcsolódó idézetek

1. Az volna az igazi, ha azzal, akit kiválasztottunk, vagy aki bennünket kiválasztott, szüntelen ragyogás lenne az élet, végeszakadatlan pihenés, állati nyugalom. A biztos tudat, hogy van mellettünk valaki, csak a kezünket kell kinyújtanunk érte, valaki, aki egy hangon zeng velünk, alárendelt, és velünk van tele, és akárcsak mi, ő se vágyik máshová. Hogy mindent ellepjen körülöttünk ez a zsibbadtság, amely gúzsba köti az elmét, és meghiúsítja az árulásnak még a gondolatát is. Francois Mauriac
2. A megpróbáltatásban csak a legelszántabb bátorság segít. A lélek élvezi a bátorságot, és elfelejti, hogy töprengjen a bajon. Stendhal
3. Mikor a lelkem megtelik fájdalommal, akkor is mosolygok, mert így ezt a mosolyt látom visszatükröződni a körülöttem levő emberek arcán, s hamarosan már a lelkem is jobb kedvre derül.
4. Elfogadni tudni a boldog napokat, de az örömteleneket is. Sem kicsordulni, sem elsivárulni. Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni. Sem szónokolni, sem elnémulni. Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni. Nem hivalkodni, és nem tetszelegni - sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő. Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti. Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét. Az úton járni, majd végigmenni, a nagyságot az erénnyel, és nem a szerencsével mérni. Egyszerûen boldognak lenni – dísz, ragyogás, külcsín nélkül.
5. Az igazság gyönyörûsége teljességgel addiktív; az ember szenvedéllyel, és majdhogynem kétségbeesve törekszik arra, hogy ismét átélje a következetes gondolkodás tökélyét és azt az érzést, amikor a gondolatai teljes összhangban állnak a megfigyeléseivel. Az igazság még akkor is ébren tart minket, amikor teljesen kifáradtunk; akkor is szenvedéllyel tölt el, amikor csendben, mozdulatlanul kell maradunk; a puszta arcokat ködbe borítja, az igazi elméket pedig felnyitja; leradírozza a világról mindazt, ami kicsinyes és sekélyes, és feltárja a valódi mélység összes dicsőségét és rettenetét. Stefan Molyneux
6. Tanulmányozni, ízlelni, megélni kell az életet és adományait - sokáig forgatni a szájunkban, hogy méltóképpen adhassunk hálát annak, akitől adományul kaptuk. A legtöbben az örömöket úgy élvezik, mint az alvás pihentető érzését: öntudatlanul. Amikor valami jót érzek, nem csupán a fölét szedem le, a gyökeréig ások, mert édes az élet, édes annak a sors, aki megáll élvezni édességét. Michel de Montaigne
7. A valódi öröm belülről jön. Ha kívül keresed, azt jelenti, hogy magadat nem találod. (...) Jól akarom érezni magam, s ezért ide-oda kóborolok, fecsegek, szórakozok, hogy benső nyugtalanságomtól megszabaduljak. Müller Péter
8. Mindaz, amiért az emberek lelkesednek, minden, aminek a megszerzéséért izgulnak és fáradoznak, a legkisebb örömöt sem adják nekik. Mindaddig, amíg ezen fáradoznak, azt gondolják, hogy az ő boldogságuk abban van, amiért megszenvednek. De csak érjék el a vágyukat, rögtön elkezdenek újra vágyakozni, bánkódnak és irigykednek amiatt, amijük még nincs. Nem mihaszna vágyaink kielégítésével érhető el a nyugalom, hanem ellenkezőleg, az ilyen vágyaktól való megszabadulással. Ha meg akarsz győződni ennek igazáról, fektess feleannyi munkát az üres vágyaktól való megszabadulásra, mint amennyit eddig a megvalósulásukra fordítottál, és te magad is hamarosan meglátod, ha így teszel, sokkal több nyugalmat és boldogságot kapsz. Epiktétosz
9. Ez az élet igazi öröme: elhasználódni egy célért, amelynek nagyszerûségét mi magunk ismertük föl, és teljesen megőrlődni, mielőtt még a szemétdombra hajítanának bennünket: hogy természeti erő lehessünk, ne pedig szenvedésekből és fájdalmakból összerótt, önző, lázas, nyomorult kis ember, aki panaszkodik, mert a világ nem annak szenteli magát, hogy őt boldoggá tegye. George Bernard Shaw
10. A megkínzott szellem keresi a menekvés mechanizmusát, az érzékek eltompulnak az ismételt sokkok nyomán, és az ember úgy érzi, hogy a világot sok baj és szerencsétlenség árnyékolja be, hogy valamivel több vagy kevesebb nem is számít. Csupán egyvalamink marad, amit nem lehet tőlünk elvenni: hogy bátorsággal és méltósággal cselekszünk, és ragaszkodunk az eszményeinkhez, amelyek értelmet adnak az életnek. Dzsaváharlál Néhrú