Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Még a "negatív aspektusokból" is, sőt éppen azokból, valami értelmeset kell "kihozni", és azt valami pozitívummá átformálni: a szenvedést teljesítménnyé - a vétket átalakulássá - a halált felelősséget fejlesztő tényezővé kell tenni. Így vagy úgy, még létünk fenyegető aspektusainak árnyékában is meg kell lenni valahogy annak a lehetőségnek, "to make the best of it", ahogy az angol oly szépen mondja, vagyis, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle.

Viktor Emil Frankl
🎖️ Katonatiszt 🤫 Introvertáltság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A lényeg, hogy akármi jön, az embernek ki kell hoznia belőle a legjobbat, nevetve átvészelni, mosolyogni a vihar közepén. És ebben az a legjobb, hogy ha ezt mindig meg tudjuk csinálni, akkor a rossz dolgok nem lesznek olyan rosszak, mint vártuk, viszont a jók még annál is jobbak lesznek, mint amit kívántunk. Dean Ray Koontz
  2. Jobb megtanulni, hogyan profitálhatunk a halálfélelemből, mint figyelmen kívül hagyni. Nem kell úgy élnünk, hogy kísért minket a halál, de muszáj tudatában maradnunk a létezés törékenységének. Ez a megértés segíteni fog, hogy a lehető legjobban értékeljük a hátralévő időnket. Matthieu Ricard
  3. Pozitívabb életszemléletet kellene kialakítani, és megpróbálni minél jobban kihasználni azt, ami számomra még hátravan a napból, építeni valamit a romjaiból. Kazuo Ishiguro
  4. Úgy kell fogadnunk az életet, ahogy jön, és amennyire lehet, ki kell hoznunk belőle a legjobbat. Yann Martel
  5. Az élet újabb és újabb leckéket ad fel számunkra. (...) Akár tetszik, akár nem: megtörténik. Akár felelősséget vállalsz érte, akár áldozatnak érzed magad, akár küzdesz ellene, akár nem, egyszerûen megtörténik. Andrew Matthews
  6. A halált nem szabad tétlenül elfogadni. Lehet, hogy "hozzátartozik" az élethez, ám továbbra is ellenség, amellyel fel kell venni a harcot, és amelyet le kell győzni.
  7. Mindig erőt, bátorságot és önbizalmat nyerünk, amikor szembe kell néznünk félelmeinkkel. Azt kell mondanunk magunknak: "Átéltem ezt a szörnyûséget. Most már elboldogulok bármivel, ami csak jöhet." Meg kell tudnunk tenni azt is, amiről azt hisszük, képtelenek vagyunk rá. Eleanor Roosevelt
  8. Képesnek kell lennünk rá, hogy bizonyos dolgokról azt mondjuk: "Meg fogom próbálni, még ha meg vagyok győződve is róla, hogy tévedés lehet." Csak ha így élünk, tudunk valamit kezdeni az élettel. Carl Gustav Jung
  9. Azt hiszem, a szenvedés az emberi élet lényeges alkotórésze, amely nélkül teljesen cselekvésképtelenek lennénk. Mindig megpróbálunk kitérni a szenvedés elől. Ezer meg ezer módon kísérletezünk, de teljesen sohasem sikerül. Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy mindenképpen keresnünk kellene legalább egy olyan utat, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy elviseljék az elkerülhetetlen szenvedést, minden egyes emberi lény osztályrészét. Aki legalább annyit elért, hogy el tudja viselni a szenvedést, már csaknem emberfeletti feladatot teljesített. Ez bizonyos fokig örömmel vagy elégedettséggel töltheti el. Ha ezt ön boldogságnak nevezné, nem sok kifogásom lenne ellene. Carl Gustav Jung
  10. Önmagunk védelmében nem akarjuk tudomásul venni azt, hogy a világ közönyös és kíméletlen, életünk esendő és törékeny. Élni akarunk a menekülés és a győzelem lehetőségével. Valami ilyesmi lehetett az a mozgatóerő, amely kifejlesztette bennünk azt a képességet, hogy a veszélyeket lehetőségekké, a vereséget győzelemmé alakítsuk át. Hankiss Elemér
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat