Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Megállapodni azt jelenti, hogy arcunkat, vonásainkat a szelídült szerelem szépíti, finomítja. Eleget repültünk már, és toporogtunk tétlenül a terminálban, nincs B terv, nincsenek kiskapuk, kidolgozott menekülési útvonalak. Megállapodni azt jelenti, hogy fészket rakunk, mert véget ért egy életünk, és teljes erőből, szabad akaratból benne élünk ebben a másikban. Kötődünk egymáshoz biztonságosan, végérvényesen, és bízom benned annyira, hogy becsukott szemmel, hátravetve magam, bele tudok zuhanni a karjaidba.

🌫️ Felejtés ⚽ Sport
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mikor szerelmesek vagyunk, azt az illúziót dédelgetjük, hogy szerelmünk tökéletes. S ha ez még nem lenne elég, azzal is áltatjuk magunkat, hogy a szerelem örökké tart. Nincs erő, mely legyőzhetné a szerelmünket. Senki és semmi nem állhat közénk. Végül azonban mindannyian leszállunk a fellegekből, és kénytelenek vagyunk újra két lábbal a földön állni. Gary Chapman
  2. Elfogadni valamit nem azt jelenti, hogy egyetértünk a történéssel vagy örülünk neki, és nem is kellene megpróbálnunk változtatni rajta. Csupán arról van szó, hogy nagylelkûen megbékélünk azzal, aminek a megváltoztatására nincsen reális lehetőségünk, így aztán arra összpontosíthatunk, amin tudunk változtatni.
  3. A szerelem elmúlik, és felváltja valami sokkal fontosabb, ami egy életre szól; a szeretet, a tisztelet és a megbecsülés. Amikor ő már én vagyok, én pedig ő. Engedve, hogy a másik bennünk éljen. A megnyugtató tudat, hogy együtt, egy életen át, kölcsönösen kiegészítve a másikat, kimondva vagy csak befejezve helyette a mondatokat, támogatva, kitartva, bízva, szeretve. John Cure
  4. Tudod van, hogy összejön minden. Ott vagy abban az életben, amit elképzeltél, talán tízszer jobb, mint amilyennek sejtetted, aztán meg már mennél is tovább. Nem élnéd meg a perceit, nem vennéd el azt, ami azzal jár, hogy harcoltál, mert már a következő lépés érdekelne. Ilyenek vagyunk... képtelenek leállni, pihenni, szétnézni a domb tetején, és élvezni a kilátást, azt, hogy ha már egyszer eljutottál a helyedre, ott le is kell ülni egy picit, és ki kell pihenned a harcot. Oravecz Nóra
  5. Nem tudunk szerelembe mászni, szerelembe állni, szerelembe repülni - szerelembe esünk. Egy részednek el kell hullania vagy le kell olvadnia, hogy helyet adj a másiknak. Sadhguru
  6. A szerelem (...) nem az a szárnyakat adó, felemelő gyönyörûség, nem az a megnyugtató, melengető biztonság. A szerelem nem más, mint állandó készenléti állapot, torokszorító, szívdobogtató fürkészés és gyötrelmes találgatás.
  7. Azért kell jól karbantartani magunkat, azért kell nagyon jó formában lenni, hogy végigélhessünk mindent, amit akarunk az élettől, és akkor menjünk el, amikor már nyugodtan el is tudunk szakadni, amikor már legyinthetünk, hogy jó, tényleg kész, befejeztem, nincs már ide kötődésem. És akkor könnyû lesz elmenni. Lángh Júlia
  8. Elmenni messze, magasba felrepülni, csapódni kőhöz, üvegként összetörni. Veled, mégis egyedül állni, csak állni szótlan, végleg összeforrva az életen túl, egy csókban. Kormorán
  9. Vagy ő jön vissza, vagy én megyek el. Minthogy nem jöhet vissza, el kell mennem. Meghalni jó, nem is nehéz, ami itt kialszik, az máshol újra felgyullad. Itt, ezen a földön örökös szívszorongás az élet. Az ember nem lehet örökké boldogtalan. Tehát felmegyünk a csillagokba, házasságot kötünk, soha nem válunk el egymástól, csak szeretjük, szeretjük egymást. Victor Hugo
  10. A szerelem egy nagy utazás, amely során rengeteget tanulunk. Kezdetben teljesen más, mint ami végül kialakul. A fiatal párok olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy szinte egymásba olvadnak. Kezük és lábuk összegabalyodik, szinte egyszerre lélegeznek. Miután megmenekültek a magánytól, szorosan egymásba kapaszkodnak, megkönnyebbülten, hogy végre találtak valakit, aki szereti őket. Az a különös az egészben, hogy ilyenkor még nem is igazán ismerik egymást, ám ezt a képzeletükkel ellensúlyozzák. Mintha mindketten egy-egy fehér táblát tartanának maguk előtt, amelyre a másik rávetíti az összes reményét és vágyát. Mivel mélyen belül bizonytalanok, feszülten figyelik a megcsappant szeretetre utaló jeleket. Később, amikor már több időt töltenek együtt, elkezdődik a valódi kapcsolat, a hosszú küzdelem, amely során a képzelet mögött megjelenik a hús és vér ember. Mindketten egyre valóságosabbak lesznek - már úgy viselkednek, amilyenek ők maguk. Idővel minden jól alakul, ha nem esnek kétségbe, elfogadják, hogy a különbözőségük miatt más dolgokat szeretnek, és tiszteletben tartják a másik önállóságát. Mindketten erősebbek lesznek és kiteljesednek. Az egészséges kapcsolatban élők ezt meg is fogalmazzák: "jobb ember vagyok mellette", "úgy érzem, vele önmagam lehetek". Steve Biddulph
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat